Megmentették postájukat a kecskésiek + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pénteken bezárt, hétfőn már új helyen nyitott ki, s üzemel tovább a kecskéstelepi kisposta. Civilek, a politikusok és a posta vezetősége közösen találtak új helyet a hivatalnak.

Még 2010-ben terjedt el futótűzként a hír a városrészben, hogy bizonyos gazdasági érdekek úgy látják jónak, ha akkori helyén, a művelődési házban bezár a postahivatal, amit a posta növekvő igényei is indokoltak, lévén csak egy ablakkal tudott üzemelni, csomagfelvételre nem nagyon volt lehetőség, a bővítésre még úgy se.

Ekkor azonban a Kecskési Cikér Egyesülettől Csorba Ágnes vezetésével és a körzet parlamenti képviselője, Nógrádi Zoltán fogtak először össze, s kezdték meg a lobbit a kisposta megtartásáért. A munkához később kapcsolódott Nógrádi Tibor, önkormányzati képviselő is. „Szerencsére a Magyar Posta Zrt. belátta, hogy a körzetben szükség van egy kispostára, s az üzleti érdeket gyakran felülírhatja a lakosok igénye, így egy új helyen, a Szabadkai úton nyithatott ki a pénteki bezárás után az új hivatal” – nyilatkozta portálunknak Nógrádi Tibor.

Az első látogató Szabó István volt, aki egy 880 forintos sárga csekket fizetett be. „Kalapot emelhetünk a civilek, a politikusok és a posta vezetésének összefogása előtt” – emelte ki.

no images were found

Előző sztori

Jégkorong: az ukránokat is legyűrte a Primeau-csapat + VIDEÓ

Következő sztori

Keddi programajánló: zene – komoly és könnyed köntösben + VIDEÓK