Sport

Mocsai Lajos: a cél London, a tét a sportág jövője

Mocsai Lajos: a cél London, a tét a sportág jövője

2012. április 2., hétfő
Mocsai Lajos: a cél London, a tét a sportág jövője

A sérült csapatkapitány, Ilyés Ferenc nélkül is egyértelműen a londoni olimpiai részvétel a célja a magyar férfi kézilabda-válogatottnak. Mocsai Lajos szerint a sportág jövőjét befolyásolhatja, hogy sikerrel veszi-e a csapat az ötkarikás selejtezőt.

A londoni induláshoz a péntektől vasárnapig tartó göteborgi selejtezőtornán kell az első vagy második helyen végeznie

Mocsai Lajos

szövetségi kapitány együttesének, amely pénteken a macedónokkal, szombaton a brazilokkal, vasárnap pedig a házigazda svédekkel találkozik. Amint az eseményt felvezető hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, rögtön az első mérkőzés vízválasztó lesz, hiszen – noha senkit sem szabad lebecsülni - a papírforma alapján a brazilok lefelé, a svédek fölfelé "lógnak ki" a csoportból. "Az utóbbi időben a macedónok rengeteget fejlődtek, már nem egy-két játékosra épül a stratégiájuk. Legismertebb és legjobb játékosuk

Kiril Lazarov

, ellene főleg

Ilyés Ferenc

védekezett volna, ám ő sajnos

szombaton bokatörést szenvedett

. Így aztán kénytelenek vagyunk átalakítani a védelmünket. A brazilok gyorsak, és képesek meglepetést okozni, ugyanakkor a svédeket segíti a hazai pálya is, és reálisan tartják magukat esélyesnek. Fontos lenne, hogy a Svédországban élő magyarok közül minél többen segítsenek bennünket, szükség van rájuk!" – mondta Mocsai Lajos, aki a sérült csapatkapitány helyére a csurgói

Katzirz Dávidot

hívta be a keretbe. A szakvezető kiemelte azt is, hogy a tornán három különböző stílus, a délszláv, a skandináv és a latin-amerikai ellen kell felvenni a küzdelmet.

"Rendkívüli értéke lenne annak, ha a vízilabda mellett a csapatok közül egyedüliként a férfi válogatott is ott lehetne az olimpián. Az egész sportág jövőjét befolyásolja, hogy sikerrel vesszük-e a göteborgi tornát" – tette hozzá Mocsai. A macedónok a tavalyi világbajnokságra nem jutottak ki, viszont a januári Európa-bajnokságon ötödikek lettek. A svédek az Eb-n a 12. helyen zártak, igaz, a 2011-es hazai rendezésű vb-n a negyedik helyre futottak be. A vb-21. brazilok a kontinentális tornán a második helyen végeztek. A vb-hetedik, Eb-nyolcadik magyar csapat tagjai hétfőn délután találkoznak Veszprémben. A kedd délutáni edzést követően Mosonmagyaróvárra buszozik a csapat, és szerda reggel Bécs érintésével repül Göteborgba. A keretben jelenleg 19 játékos van, közülük 18-an utaznak majd Svédországba. A rajtig 16 játékos nevezhető, a torna folyamán két cserére van lehetőség. A mérkőzések szünetei nem 10, hanem 15 percesek lesznek, és egy adott találkozón háromszor lehet időt kérni azzal a kikötéssel, hogy a félidők utolsó öt percében csak egyszer lehet.

Vetési Iván

, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke jelezte: amennyiben sikerül kijutni a londoni olimpiára, akkor összesen 20 millió forint jutalmat osztanak szét. A selejtezőn az OTP Bank lesz a válogatott támogatója. "Egyértelműen az olimpiai részvételi jog kivívása a cél! Az utóbbi két nagy tornán elért eredmények azt mutatják, hogy a csapat a világelithez tartozik. A kijutás az elmúlt időszak munkájára tenné fel a koronát" – mondta Vetési, hozzátéve: a macedónok már a lelki hadviselést is megkezdték, egyik játékosuk olyan nyilatkozatot tett, miszerint ők az esélyesebbek, és remélik, hogy ezt a játékvezetők is respektálják majd. "A megfelelő fórumon jelezzük, hogy az ilyen fajta nyomásgyakorlást elfogadhatatlannak tartjuk" – tette hozzá az MKSZ elnöke.

Zubai Szabolcs

, a Pick Szeged és a válogatott beállósa elmondta: nemcsak neki, hanem több társának is ez lesz karrierje eddigi legfontosabb tornája. "A legfontosabb, hogy a macedónokat legyőzzük, ez adhat olyan lendületet, hogy sikerüljön kijutni az olimpiára. Már beszéltünk Ilyés Ferivel a műtéte után, és kérte, hogy ne csak érte, hanem az egész nemzetért küzdjünk. Azt ígértük neki, hogy így lesz!" – mondta Zubai. Az m1 a torna minden magyar mérkőzését élőben közvetíti.

Riskó Géza

, az MTVA sportfőszerkesztője jelezte: a helyszíni kommentátor

Gundel Takács Gábor

lesz, akit többször a MR1-Kossuth Rádió adásába is bekapcsolnak. Hozzátette: nézettség szempontjából a kézilabda a labdarúgás és a Forma-1 mellett az első háromban van. A stúdióban

Marosi László

és

Skaliczki László

, a Pick Szeged vezetőedzője lesz a két szakértő. A nemzetközi szövetség (IHF) a 2008-as pekingi játékok előtt vezette be az ilyen jellegű kvalifikációs tornát. A magyar női válogatott 2008 márciusában, Bukarestben selejtezett, a lengyelek és a japánok legyőzésével és a románok mögött végül másodikként jutott tovább, az olimpián pedig a negyedik lett. Az olimpiai selejtezőtorna első két helyezettje vehet részt a londoni játékokon.

A magyar férfi kézilabda-válogatott kerete:

Kapusok:

Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)

Jobbszélsők:

Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)

jobbátlövők:

Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg-Handewitt)

irányítók:

Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque)

beállósok:

Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)

balátlövők:

Katzirz Dávid (Csurgó), Perez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach)

balszélsők:

Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)

A göteborgi olimpiai selejtező programja:

Április 6., péntek:

14.45: Magyarország - Macedónia 17.00: Svédország - Brazília

Április 7., szombat:

13:45: Brazília - Magyarország 16.00: Macedónia - Svédország

Április 8., vasárnap:

14:45: Brazília - Macedónia 17.00: Svédország - Magyarország

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.