Kiállítás a fenntartható fejlődésért + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Föld Napjához kapcsolódóan a művészet nyelvén is megfogalmazza elkötelezettségét a természethez az EDF DÉMÁSZ. Kármán Balázs természetfotós és Szabó Edit tervezőművész munkái az EDF Galériában tekinthetőek meg.

A fenntartható fejlődés és a környezet védelme mellett elkötelezettségét az immár harmadik alkalommal megrendezett a Jövőbarát Napokkal fejezi ki az EDF DÉMÁSZ. A társaság székházában két kiállítást is rendeztek, illetve fákat ültetnek és konferenciát tartanak.

„Saját árnyékom – Fény fosszíliák” címmel Kármán Balázs természetfotós alkotásaiból nyílt tárlat az EDF Galériában. Kármán Balázs, a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt) alapító tagja. Az elmúlt évtizedekben az Év természetfotósa pályázaton rendszeresen sikerrel szerepelt, négyszer nyerte el a rangos címet. A világ legrangosabb természetfotós pályázatán, Londonban is eredményesen mutatkozott be, illetve számos újságban, könyvben jelent meg fotója.

Szabó Edit „Közelebb” című tárlata is megtekinthető a társaság székházában május 11-éig. A tervezőművész nagyméretű kerámiaszobrai és kisebb dísztárgyai a természet elfelejtett szereplőit, köveket, növényeket, állatokat hozzák civilizált életünkhöz közelebb. A fiatal művész az ember által kontroll alá kényszerített környezet átalakulását értelmezi újra sajátos formamegoldások kiemelésével.

A Jövőbarát Napok keretében a DÉMÁSZ tizenöt fát is elültet a Mátyás téren, illetve a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara Környezet Konferenciát rendez a Fenntartható energia és alternatív megoldások a közlekedésben témakörben.

no images were found

no images were found

Előző sztori

Heves ötpárti vitaest nemzetiségekről, határon túli magyarokról + FOTÓK

Következő sztori

Szent Istvántól a Richter-skáláig + FOTÓK, VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek