Az IMF gyorsan tud pénzeszközöket mozgósítani szükség esetén

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az amerikai pénzügyminiszter szerint bár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) olyan helyzetben van, hogy gyorsan, jelentős mennyiségű tőkét tud mozgósítani, ez azonban nem helyettesíti a hatékony választ Európa részéről az adósságválságra.

Az IMF igen jó helyzetben van, hogy megmutassa a világnak: képes igen-igen gyorsan pótlólagos pénzeszközöket gyűjteni más országoktól, ha erre van szükség – hangsúlyozta Timothy Geithner, a Brookings Institutionban tartott beszédében.

Az amerikai pénzügyminiszter szerint ez jó dolog, mert bizonyítja a világnak, hogy van egy jelentős kapacitás, amely erősítheti, amit az európaiak csinálnak, és segíti bármely európai trauma hatásának “kipárnázását” a világ többi része számára. Amit viszont nem akarunk látni, az az, hogy az emberek úgy tekintsenek az IMF-re, mint amely helyettesít egy erőteljesebb európai választ – hangsúlyozta Geithner.

Előző sztori

Szünetel az ügyfélfogadás a rendőrség napján

Következő sztori

MSZP: a kormány hadüzenetet küldött az uniónak