Sport

Kosárlabda: Jászberényben is diadalmaskodna a Szedeák

Kosárlabda: Jászberényben is diadalmaskodna a Szedeák

2012. március 9., péntek
Kosárlabda: Jászberényben is diadalmaskodna a Szedeák
Ha idegenben is győzni tudna a Fodor-legénység, megszilárdítaná helyzetét a tabellán. A Körmend elleni diadal lendületet adott, erre kell építeni. Két, teljesen különböző lelkiállapotú együttes néz majd farkasszemet Jászberényben szombaton este azon a mérkőzésen, mely mind a hazaiak, mind a vendég szegediek számára kiemelt jelentőséggel bír a minél jobb alapszakaszbeli helyekért folyó küzdelemben. Egy kulcsmeccset már elbuktak a héten Horváth Balázs edző fiai, akik hiába tartották szinte végig kézben a Factum Sport elleni találkozójukat, hosszabbításos vereséget szenvedtek Debrecenben. Mivel közvetlen riválisukkal szemben maradtak alul (immár másodszor a bajnokságban), rendkívül megnehezítették saját helyzetüket. Drahos Gáborék viszont a Körmend elleni bravúrral a hátuk mögött, a sikertől érezhetően feldobva tréningezhettek a héten, így pozitív előjelekkel várják a jászsági túrát. Idehaza ráadásul decemberben simán, 32 ponttal győzedelmeskedtek, s most sem lehet más a céljuk, mint a siker!

Arra építenének, ami a Körmend ellen jól ment

Online

Szombaton 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Jászberényi KSE - Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről a jászberényi sportcsarnokból. Szurkoljanak velünk együtt a Tisza-partiak sikeréért!
Súlyos hiba lenne azonban félvállról venni, lebecsülni az újonc ellenfelet! - figyelmeztet Fodor Péter vezetőedző. "A Jászberény az utóbbi hónapokban szinte teljes légióssorát lecserélte. Az új külföldiek - akárcsak az ott maradt Hodges - alázatosak a gárda iránt, sokkal inkább csapatként működnek tehát, egységesebbek, szervezettebbek, erősebbek lettek. Nem foglalkozunk azzal, hogyan érintette a házigazdánkat a hajdúsági veresége, mi elsősorban a saját dolgainkra koncentrálunk. Abból akarunk építkezni, ami a Körmend ellen - s ott is különösen a második félidőben - jól ment. Fegyelmezett, határozott védekezés, kevés eladott labda, türelmes támadásépítés - újra ezek lehetnek a siker összetevői. Azért is fontos higgadtnak maradnunk, mert ellenfelünk alkalmanként hajlamos kicsit sokat kockáztatni, ha ezt kihasználjuk, van esélyünk a könnyű gólokra" - mondja a szakember, aki Bonifert Domonkos edzőkollégája társaságában a helyszínen tekintette meg a berényiek hétfő esti összecsapását. Érzése szerint egyébként sorsdöntő lesz, ki hogyan kezdi majd a találkozót. A szegediek szándéka, hogy az első pillanattól fogva ráerőszakolják akaratukat a riválisra. Okos, pontos, türelmes játékkal akarják megkeresni, illetve megtalálni azokat a pontokat, helyzeteket, melyekben erősebbek lehetnek Medve Mátééknál. A mieink felkészülését kisebb sérülések, betegségek nehezítették az utóbbi napok során. Molnár Miklós például szerda este edzett először, addig betegeskedett, Tanács Attilának kondizás közben fájdult meg a válla, Csorvási Leventének pedig a háta rakoncátlankodott. A remények szerint azonban szombaton valamennyien bevethetőek lesznek, úgy, ahogy Vida Máté is, akinek helyrejött a bokája, valamint Nyilas István, aki lassan utoléri magát. A létszám tekintetében tehát nem lesz probléma, s bízunk benne, a remek forma is megmarad.

Mindenkinek hozzá kell tennie a magáét

"Kiss Zsoltot és Drahos Gábort láthatóan különösen feldobta a Körmend elleni győzelem, remélem, sikerül átmenteniük az ottani teljesítményüket. Tomiszlav Ivosev sem játszott rosszul, ám benne még több is van. Nem is szeretnék mindenkit felsorolni, a lényeg, hogy valamennyi kosarasom hozzátett valamit a csapat teljesítményéhez, akár két percet töltött a pályán, akár harmincat. Arra hívom fel a figyelmet, hogy pontosan erre lesz szükség Jászberényben is! A vendéglátók amellett, hogy szervezettebbé váltak, több, egyénileg is kimagasló kvalitású kosarassal rendelkeznek. Csapatuk motorja az irányító, Hodges, aki pontokat szerez, labdákat lop és oszt ki - az ő kikapcsolása mindenképpen kulcskérdés. A légiósok közül Austinra, Dramjicsaninra is figyelnünk kell, továbbá a magyar mag tagjai közül elsősorban Medvére, Hortira és Szögire" - vélekedik a tréner. Fodor Péter bizakodva és lelkesen várja az összecsapást, s egyértelműen azzal a céllal küldi pályára legényeit, hogy elhúzzák az ellenfél nótáját. "A csapat a korábbi időszak meccsein is mutatta, hogy jó úton jár, nincs rossz formában. Akadtak igazán kiemelkedő periódusaink, a Körmend ellen pedig végre sikerült kihoznunk magunkból, ami bennünk rejlik. Ezt akarjuk folytatni!" - összegez.

Így játszott a Jászberény legutóbbi bajnokiján:

A férfi kosárlabda NB I/A 21. fordulójában: Factum Sport Debrecen - Jászberényi KSE 96-94 (15-21, 24-18, 23-19, 19-23, 15-13). Jászberényi KSE: HODGES 27/9, MEDVE 16/3, AUSTIN 12, Horti 9, Dramjicsanin 13/9. Csere: Fülöp 4, Szögi 10, Sormaz, Borszéki 3/3. Vezetőedző: Horváth Balázs.

Emlékeztetőül a két együttes őszi bajnokiján (2011. december 2.):

Naturtex-SZTE-Szedeák – Jászberényi KSE 106-74 (36-20, 26-16, 23-15, 21-23). Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Pálla Z., Gorka Sz., Boros T.; ellenőr: Schäffer B. Szeged: DRAHOS 21/9, LEVY 15, KISS ZS. 15/9, IVOSEV 30/3, Dukics 3. Csere: Molnár M. 9/9, Csorvási L. 6, Vida 2, Wirth 3/3, Varga D. 2. Vezetőedző: Fodor Péter. Jászberény: Johnson 11/3, Hodges 8, MEDVE 14/3, Horti 8, JONES 16. Csere: Sormaz 7/3, Fülöp, Antal 6, Helmeczi, Wehner 4, Borszéki. Vezetőedző: Horváth Balázs.

A 22. forduló műsora:

Factum Sport Debrecen - Kaposvári KK szombat 17.00 Kecskeméti KSE - Falco-Szova KC Szombathely szombat 18.00 Atomerőmű SE - Pécsi VSK-Pannonpower szombat 18.00 Fortress Lami-Véd Körmend - Kis-Rába menti Takarék Soproni KC szombat 18.00 Albacomp Fehérvár - Marso-Vagép NYKK szombat 18.00 Jászberényi KSE - Naturtex-SZTE-Szedeák szombat 18.00 (vezeti: Benczur T., Frányó P., Balog Gy.; ellenőr: Hartyáni Zs.) Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olaj szombat 19.00

A bajnokság állása:

1. Falco-Szova KC Szombathely 21 18 3 1871–1608 0.929 2. Albacomp 21 17 4 1763–1417 0.905 3. Szolnoki Olaj 21 17 4 1848–1619 0.905 4. Fortress Lami-Véd Körmend 21 16 5 1780–1510 0.881 5. Atomerőmű SE 21 14 7 1697–1590 0.833 6. Kecskeméti KSE 21 13 8 1626–1474 0.810 7. Pécsi VSK-Pannonpower 21 11 10 1655–1692 0.762 8. Soproni KC 21 9 12 1615–1678 0.714 9. Kaposvári KK 21 8 13 1611–1757 0.690 10. Marso Nyíregyháza KK 21 7 14 1568–1797 0.667 11. Naturtex-SZTE-Szedeák 21 6 15 1678–1783 0.643 12. Factum Sport Debrecen 21 5 16 1575–1884 0.619 13. Jászberényi KSE 21 5 16 1674–1861 0.619 14. Zalakerámia ZTE KK 21 1 20 1494–1785 0.524

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.