Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Gazdaság

Határmenti együttműködés geotermális energia terén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

A Vajdaság geotermális energiaforrásainak felhasználásáról született megállapodás csütörtökön Újvidéken, a tartományi kormány, a szerb olajipari vállalat (NIS) és két magyarországi cég, az EU–FIRE, valamint a GMV között.

Vajdaság részéről az együttműködési megállapodást Radoslav Strikovic tartományi energiaellátási titkár írta alá, aki hangsúlyozta: Magyarország rendkívül nagy tapasztalatokra tett szert a geotermális energia felhasználásában, a tartományi kormány részéről ezért esett a választás a két magyar vállalatra.

Kiemelte, hogy a csütörtöki megállapodás eredményeként hamarosan megkezdődik az első projekt megvalósítása, amelynek célja a Vajdaság területén található geotermális források hasznosítása hő- és villamos energia termelésére.

Kovács Péter, az EU–FIRE Kft. ügyvezetője, az MTI belgrádi tudósítójának elmondta, hogy a mostani megállapodás előzményeként, a magyar kormány közbenjárására tárgyalásokat kezdeményeztek a vajdasági kormánnyal a geotermális energiaforrások hasznosításáról. A csütörtökön aláírt együttműködési megállapodás alapján az EU–FIRE Kft. jogot szerzett az következő évekre a geotermális projektek megvalósítására – húzta alá.

Hangsúlyozta, hogy az EU–FIRE Nagykikinda városával már konkrét tárgyalásokat folytat a geotermális energiaforrások bekapcsolásáról a távfűtési rendszerekbe. Az ilyen projektek iránt Zenta és Magyarkanizsa is érdeklődést tanúsít – tette hozzá.

A vajdasági projektek megvalósítása során a magyar gazdasági partner elsősorban szakmai tudását és tapasztalatát biztosítja. Ezek a tapasztalatok a geotermális források felkutatásával, kiaknázásával és energetikai célú hasznosításával kapcsolatosak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megszületett a bérmegállapodás a Postánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók.

Tovább olvasom

Hírzóna

Egyre több a turista Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyre gyakoribbak a 4-5 napos foglalások.

Tovább olvasom

Gazdaság

Megvette a KIKA-t, Szegeden terjeszkedne az XXXLutz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Megtartják a meglévő hazai slágertermékeket.

Tovább olvasom

Aktuál