Sport

Kosárlabda: Drahos pihen, de hétvégén már pályára lépne

Kosárlabda: Drahos pihen, de hétvégén már pályára lépne

2012. március 13., kedd
Kosárlabda: Drahos pihen, de hétvégén már pályára lépne

A jászberényi balsikerű vendégjáték elején, a Naturtex-SZTE-Szedeák irányítója, a jászberényieknél is közönségkedvencnek számító Drahos Gábor kisebb térdsérülést szenvedett, ami rányomta bélyegét játékára a meccs további részében.

"Körülbelül a 8. percben egy betörést követően ütköztem két emberrel. Ez egy mindennapos szokványos ütközés, nem volt benne szándékosság, azonban sajnos egy térd telibe találta a combomat, illetve térd felett is kaptam egyet" - számolt be az esetről

Drahos Gábor

csapata weboldalán

. "Szerencsére nem dagadt be vasárnap, így nyugodtabb vagyok. Ahogy mondani szokás: utcára már majdnem jó. A hétfő délutáni és a kedd délelőtti edzést kihagyom, a kedd délutáni kérdéses, majd meglátjuk, hogy a jég és a krémek mit eredményeznek. Kisebb sérülésről van szó, pihentetni azonban muszáj. Remélem mihamarabb visszakerülhetek edzésbe, de elsősorban az a fontos, hogy száz százalékosan rendbe jöjjön, hiszen még négy olyan fontos meccs van hátra számunkra, hogy egy kisebb sérülést görgetni akár edzésről edzésre, akár meccsről meccsre nem megengedhető. Nagyon bízom benne, hogy mihamarabb rendbe jön a térdem és teljes erőbedobással a csapatot segíthetem" - nyilatkozta bizakodva az irányító. A Szedeák legközelebb március 18-án, vasárnap 17 órától lép pályára a Nyíregyháza ellen az újszegedi sportcsarnokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.