Írjon nekünk

Egyetem

Mintegy háromszorosára drágul a diákigazolvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Majdnem triplájára drágulnak az új diákigazolványok, ám az okmányok elvileg sokkal „okosabbak” lesznek, mint a régiek. Az eddig használt igazolványokat február végéig bevonják, és a jövőben az iskola nem állíthat ki igazolványpótló igazolást – írja a szerdai Népszava.

Az Oktatási Hivatal az áremelkedést azzal indokolta, hogy biztonsági okmánnyá alakítják át a diákigazolványokat, és amiatt kerülnek a korábbi 550 helyett ezentúl 1400 forintba. A február végéig kiadandó okmányokat chippel szerelik fel, ami a diák összes tanulmányi és kapcsolódó adatát tárolja, s az új diákigazolványok így tagozódnak be az egységes nemzeti kártyarendszerbe.

Eddig az iskolák gyakorlatilag korlátlan időtartamra kiállíthattak egy – az eredeti okmánnyal egyenértékű – igazolást, amennyiben elveszett a diákigazolvány vagy esetleg ellopták. Azaz az iskola papírját elfogadták a közlekedési társaságok és a különböző kedvezményeket biztosító kulturális intézmények, illetve üzletek is.

A jövőben ilyen igazolást csak a diákigazolványt pótló szervezet állíthat ki – mégpedig két hónapos időtartamra. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint, ha hatvan nap alatt nem sikerül új igazolványt legyártani, akkor az igazolást újabb két hónappal meg lehet hosszabbítani – így például a közlekedési társaságok a jövőben sem büntethetik meg a diákokat – írja a lap.

Egyetem

Rangos tudományos szaklap számolt be szegedi kutatók eredményéről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsőként foglalkozott az emberi agykéreg egyik speciális kapcsolatával.

Tovább olvasom

Egyetem

Biobankot létesítenek a Szegedi Tudományegyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az alapkőletételre január 21-én, kedden kerül sor.

Tovább olvasom

Egyetem

Nemzetközi oktatásfejlesztési program indult az SZTE részvételével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Uniós támogatással.

Tovább olvasom

Aktuál