Írjon nekünk

Közélet

Körzeti megbízotti iroda nyílt Gyálaréten

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Körzeti megbízotti irodával gyarapodott kedden Gyálarét. Hüvös László, az említett városrész önkormányzati képviselője meghallgatva a helybeliek kérését, hogy legyen több rendőr a településen, kezdeményezte a közgyűlésben, alakítsák ki a művelődési ház könyvtárépületének egy részét erre a célra.

A rendőrség támogatta az ötletet, így ezentúl minden páros csütörtökön 16-18 óráig Bagi Csaba törzszászlós, körzeti megbízott lakossági fogadóórát tart Gyálaréten, és várja a polgárok panaszait, bejelentéseit.

A művelődési házban megrendezett fogadóórán Hüvös László képviselő mellett megjelent Zélity László, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetője, Bécsi Attila őrsparancsnok és a már említett Bagi Csaba. A városi kapitány ismertette a szegedi és a hozzá tartozó 21 önkormányzat bűnügyi helyzetét. Kiemelte, mindig is lelkesen támogatta a körzeti megbízotti irodák kialakítását, mert ezáltal a lakosság közelebb kerülhet a rendőrséghez, és a rendőrség is a lakossághoz. Gyálarét bűnügyileg nem kifejezetten fertőzött terület, de ezt az állapotot meg is kell tartani. Ehhez szolgál majd segítségül a most megnyitott iroda.

Ami leesik, az biztos nem koppan

A rendőrkapitány arra buzdította a helybelieket, hogy forduljanak bizalommal a körzeti megbízotthoz, aki, ha tudja, helyben meg fogja oldani a problémákat, ha nem boldogul, akkor a feletteseihez fordul: egy biztos, a helyi gondokra-bajokra biztosan megoldást fognak találni. Zélity László ismertette a tavalyelőtti adatokat, amikor Szegeden és vonzáskörzetében több mint 40 százalékkal volt nagyobb az ismerté vált bűncselekmények száma, mint az előző időszakban, szám szerint tizennégyezer bűncselekményt regisztráltak. Ami leesik, az biztos nem koppan – fogalmazott képletesen a kapitány érzékeltetve, mennyire elszaporodott a lopások száma. Jelentősen megnőtt az erőszakos garázda bűncselekmények elkövetése, aminek legfőbb oka az alkoholfogyasztás, az ilyen esetek 90 százalékánál az ital okolható.

Korábban nem volt jellemző, most viszont naponta előfordul, hogy egy tisztázatlan közúti közlekedési szituációban az egyik fél kiugrik a kocsiból, és letöri a másik gépkocsi tükrét. Az is egyre gyakoribb, hogy nemcsak a tükör, de az illető bordája vagy a keze is törik ilyenkor. Kicsi a lakosság toleranciaküszöbje, egyre idegesebb a társadalom. Nagyon nehezíti a rendőrség munkáját, hogy az elkövetők 70 százaléka nem helyi lakos. Az autópályának köszönhetően Budapestről másfél óra alatt itt vannak a bűnözők, végrehajtják a bűncselekményt, és nyom nélkül eltűnnek. Egy kétfős társaság több mint 50 betörést követett el Szeged területén. Nagyon nehéz volt felderíteni az eseteket, és elfogni a bűnözőket, mert a rendőrök nem ismerik az elkövetőket. A bűnmegelőzésben éppen ezért a polgárőrségnek és a lakosságnak meghatározó szerep jut.

Mindenről szó volt

A fogadóórán a lakosok nem szégyenlősködtek, elmondták ügyes-bajos dolgaikat, olyanokat, amelyek talán nem is tartoznak közvetlenül a közbiztonság körébe. Szó volt a 74-es busz reggeli zsúfoltságáról, az utcák kivilágításáról, a kiskertekből eltünedező kisgépekről, szerszámokról, a vezetői engedély nélkül száguldozó helybeliekről, a hajnalban is hangoskodó, italozó fiatalokról, akik megzavarják a pihenni vágyók nyugalmát, a nemkívánatos házalókról, a kiskertek útjainak javításáról.

Érdekes volt az egyik öntudatos helybeli hölgy felszólalása, aki vitába szállt az italozókra és hangoskodókra panaszkodó úrral, kikérte a gyálarétiek nevében, hogy ilyen színben tünteti fel őket, és cáfolta, hogy lennének ilyen esetek. Az útjavításokra reflektálva Hüvös László elmondta, tavaly sikerült kilobbiznia 35 milliót, de hogy mekkora igény van a lakosság részéről, mutatja az is, hogy a beérkezett pályázatok alapján 185 millió forint kellene erre a célra. Az idei költségvetésbe is sikerült „bealkudni” a kiskertek útjavítását, noha kevesebb pénz jut majd erre a célra. Elsőbbséget élveznek azok az utak, amelyeket meglévő betonúttal köthetnek össze.

Egy hölgy megköszönte Hüvös munkáját, szerinte az elmúlt nyolc év alatt nem történt annyi változás, előrelépés Gyálaréten, mint az elmúlt másfél év alatt, míg egy úr éppen az ellenkezőjét állította, így a lakosok között kisebbfajta vita alakult ki.

Megszaporodott lopások

A közvilágítással kapcsolatban Zélity László megígérte, kivizsgáltatja, történt-e a sötétség leple alatt valamilyen bűncselekmény, és ha igen, abba az utcába feltétlenül lámpákat fognak elhelyezni. A megszaporodott lopásokról a rendőrkapitány elmondta, országos problémáról van szó, a törvény szigorúan jár el az elkövetőkkel szemben, nagyobb összegű pénzbüntetéssel, majd elzárással bünteti őket, mégis mindez kevés visszatartó erővel bír. Mindenképpen szükséges a lakosság segítsége, ugyanakkor a hatékonyabb felderítést szolgálja majd az újonnan átadott körzeti megbízotti iroda is – fejezte be a rendőrkapitány.

Bagi Csaba is bemutatkozott, noha őt mindenki ismerte, hiszen eddig is – mintegy 5 éve – ezen a területen teljesített szolgálatot. Ő is nyugodt, csendes falunak ismerte meg Gyálarétet. A néha hangoskodó fiatalokat név szerint ismeri, s úgy van vele, ha túlzásba viszik, nyugodtan rájuk lehet szólni. Ha az nem segít, szóljanak neki, majd intézkedik. Bármilyen panasszal hozzá lehet fordulni, az elérhetősége ki lesz függesztve az iroda ajtaján.

Közlekedés

Táblákkal küzd az illegális szemetelők ellen a maroslelei önkormányzat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Magyar, angol, német és román nyelvű feliratok figyelmeztetik a települést Makóval összekötő út mentén közlekedőket.

Tovább olvasom

Közélet

Operatív törzsös kifestőt fogott a kezében a rendőrség szóvivője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

A pénteki sajtótájékoztató záróakkordjaként.

Tovább olvasom

Hírzóna

Csongrádon már elkezdték a szájmaszkok kiosztását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Sándorfalván a piacon az árusok számára kötelező a szájmaszk és a védőkesztyű használata.

Tovább olvasom

Aktuál