Sport

Kosárlabda: túlórában nyert a Kosársuli + FOTÓK

Kosárlabda: túlórában nyert a Kosársuli + FOTÓK

2012. január 15., vasárnap
Kosárlabda: túlórában nyert a Kosársuli + FOTÓK
A férfi kosárlabda NB I/B keleti csoportjának első tavaszi fordulójában a vártnál sokkal nehezebben, csak hosszabbítás után tudta kiharcolni a győzelmet a Vásárhelyi Kosársuli gárdája a rendkívül motivált és tehetséges fiatalokból álló debreceni egyetemisták ellen.Szasa Vejinovics kosarával nyitottak a vásárhelyiek, majd Vas Péter és Mócsai Milán révén két perc elteltével már hat pont volt a hazaiak előnye. "Sima meccs lesz" - gondolhatta ekkor a Hódtói Sportcsarnokba kilátogató mintegy félezer szurkoló többsége, hiszen a Kosársuli jelentős magassági fölénye és játékosai rutinja mellett a remek kezdés is ezt ígérte. Asztalos Soma triplájára Schéda két büntetővel válaszolt, de a DEAC "mini embere" Nagy Botond is trojkával mutatkozott be és így már is szorossá vált az eredmény (4. perc: 8-6). Schéda Martin újabb két jó büntetőjére előbb Nagy Botond, majd Asztalos kétpontosa érkezett válaszul, sőt Nagy Szabolcs kosarával először vezettek az egyetemisták (5.perc: 10-12). Magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Kosársuli, amely Utasi Gábor hárompontosával, majd Vas és Schéda kosaraival öt ponttal elhúzott (7. perc: 18-13). A negyed hajrájában a debreceniek agresszív védekezése sok hibára kényszerítette a kék-sárgákat, így Asztalos vezérletével előbb egyenlített (8. perc: 18-18), majd a negyed végére öt pontos (24-29) előnyt szerzett a DEAC. A második negyedet megint Vejinovics kosara nyitotta, de a mindössze 174 cm-es, 17 éves debreceni irányítót, Nagy Botondot képtelenek voltak semlegesíteni a hazaiak, így közel nyolc percig őrízni tudta néhány pontos előnyét a DEAC (18. perc: 39-41). A negyed hajrájában előbb Utasi egyenlített, majd Vas és Utasi pontjai után már szerény mértékű, három pontos hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A harmadik játékrész elején Asztalos triplájával egyenlítettek a debreceni fiatalok, sőt Nagy Botond kosarával visszavették a vezetést is (22. perc: 48-50). Támadásban mindkét oldalon sok hiba jellemezte ezt az időszakot, így ritkán estek a kosarak. A negyed közepén Vas és Mócsai révén három pont volt a Kosársuli előnye (24. perc: 53-50), de a két Nagy, Szabolcs és Botond, valamint Asztalos kosaraival ismét fordult az eredmény (27. perc: 55-59). A negyed utolsó két perce azonban egyértelműen a hazaiaké volt, a kétszer is eredményesen célzó Czibere Zoltán mellett Grezsa Bence is betalált, így a negyedet elvesztették ugyan a kék-sárgák, de két pontos előnnyel (61-59) várhatták a záró felvonást. A negyedik játékrész elején a legjobban védekező hazai játékosra, Utasira bízta Nagy Botond őrzését Elek András edző és ez láthatóan zavart okozott a vendégeknél. Utasi nemcsak remekül semlegesítette a debreceni irányítót, hanem kék duplájával, továbbá Kukla Zsolt és Czibere pontjaival hét (!) pontos előnyt szerzett a Kosársuli (37. perc: 70-63). Eldőlni látszott a találkozó sorsa, de a rendkívül motiváltan játszó hajdúsági fiatalok nem így gondolták. Nagy Botond szórt egy triplát, majd Kerezsi Gergő duplája után egy perc alatt két pontnyira zsugorodott a hazaiak előnye (38. perc: 70-68). Nagy Botond is tud azonban hibázni, hiszen Czibere kosara után mindkét büntetőjét elhibázta és amint az később kiderült, ez sokba került a DEAC-nak. A korábbi mérkőzésekhez képest ezúttal gyengébb formát mutató Gál Krisztián kosarát Licska triplája követte és 52 másodperccel a vége előtt egyetlen ponttal a vendégek vezettek (40.perc: 72-73), sőt Nagy Szabolcs két büntetőjével ez három pontra nőtt. Tizenhét másodperccel a vége előtt időt kértek a hazaiak. Triplát dobni, illetve a triplát elkerülni, a két oldalon így hangzott az edzői kérés. A feladatot a vásárhelyieknek sikerült megoldaniuk, hiszen kilenc másodperccel a vége előtt Vejinovics kinntről betalált, amire a vendlégeknek már nem volt válaszuk, jöhetett a ráadás. 75-75-el kezdődött az öt perces hosszabbítás, amelyet a hazaiak Czibere két jó büntetőjével, egy duplájával és egy kinti dobásával három perc alatt eldöntötték (43. perc: 82-75). Előbb Vejinovics, majd Utasi is kipontozódott a hazaiaktól, de az utolsó két perc már nem hozott nagy izgalmakat, Nagy Botond és Nagy Szabolcs, illetve Vas pontjaival a hét pontos vásárhelyi előny három pontosra csökkent ugyan (45.perc: 86-83), de Szilágyi büntetője minden kérdésre választ adott. Az előzetes esélyeknek megfelelve győzött a Kosársuli, de ez a győzelem a vártnál sokkal nehezebb volt. A debreceni csapat rendkívül szinpatikus gárda, sok ügyes fiatallal és egy remek edzővel a soraiban. A Kosársuli a következő mérkőzését január 21-én (szombaton) a még nyeretlen újonc, Szerencsi VSE otthonában játsza, majd a 14. fordulóban, január 28-án (szombaton) 18 órakor a felzárkózás szempontjából rendkívül fontos találkozón a Nagykőrösi Solymok gárdája látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

Kosárlabda NB I/B férfi keleti csoport, 12. forduló:

EnterNet Vásárhelyi Kosársuli - Debreceni EAC 87-83 (24-29, 24-16, 13-14, 14-16, 12-8) Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Varga Z., Borgula, Vadász. Kosársuli: VEJINOVICS 11/3, UTASI 15/3, Mócsai 6, VAS P. 24/6, Schéda 6. Csere: Szilágyi L. 1, Kis G., CZIBERE 16/6, Babut 2, Kukla 4, Grezsa 2. Edző: Elek András. DEAC: NAGY BO. 33/12, Gál K. 4, ASZTALOS 25/9, Kiss L., Nagy Sz. 6. Csere: Bács 3, Marosi 2, Damu 3, Kerezsi 4, Nagy Be., Licska 3/3, Fejes. Edző: Nagy Ágoston. Elek András: "Örülök, hogy jól érezte magát a közönség és az sem mellékes, hogy közepes játékkal is sikerült egy nagyon izgalmas mérkőzést megnyernünk." Nagy Ágoston: "Több játékosom is kisebb sérüléssel és betegséggel vállalta a játékot, így nem tudtunk százszázalékos teljesítményt nyújtani, pedig három hete erre a mérkőzésre készültünk. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de az még fontos lehet, hogy a debreceni öt pontos győzelmünk után itt csak négy ponttal kaptunk ki, ami a két csapat esetleges azonos pontszáma esetén felénk billenteheti a mérleg nyelvét."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.