Sport

Bajnokaikat jutalmazták a szegedi evezősök és kajak-kenusok + FOTÓK

Bajnokaikat jutalmazták a szegedi evezősök és kajak-kenusok + FOTÓK

2012. január 20., péntek
Bajnokaikat jutalmazták a szegedi evezősök és kajak-kenusok + FOTÓK

Az újszegedi Aquapolisban tartotta sajtótájékoztatóval és Vajda Attila élménybeszámolójával egybekötött jutalmazási ünnepségét az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE péntek kora délután.

A rendezvény megnyitásaként

Petrovics Kálmán

, a vízisport-egyesület igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, s elmondta az EDF DÉMÁSZ immár 10 éve a névadó szponzora a szegedi kajak-kenusoknak, illetve az olimpiai és világbajnok

Vajda Attilának

is. Az egyesület elnöke,

Dervarics Attila

közölte, 2011 sikerév volt, hiszen 72 magyar bajnoki címet nyertek a szegedi versenyzők, emellett világversenyeken is csodálatos sikerek fűződnek a Szegedi VE kajakosainak, kenusainak nevéhez. "A támogatók mellett a köszönet az edzőket és a szülőket is megilleti, hiszen az ő munkájuk is kellett e diadalokhoz" - tette hozzá az elnök. Ezt követően a "bajnokok bajnoka", Vajda Attila is köszöntötte a jelenlévő bajnokokat, és saját karrierjének eddigi lépcsőit felidézve látta el tanácsokkal a fiatalokat, akiknek gratulált 2011-es teljesítményéhez. Petrovics Kálmán, Dervarics Attila és Vajda Attila ezután tárgyjutalmakat adott át a bajnok evezősöknek, kajakosoknak és kenusoknak - közöttük magának a kenus világbajnoknak -, valamint edzőiknek, majd a rövidesen hosszú, meleg égövi edzőtáborozásra induló pekingi olimpiai bajnokunk tartott élménybeszámolót a Dózsa György Általános Iskola sport tagozatos diákjainak. A jutalmazásokat közös csúszdázás és kötetlen program zárta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.