Kultúra

Rákóczi, nemzetünk lelkiismerete + FOTÓK

Rákóczi, nemzetünk lelkiismerete + FOTÓK

2011. december 2., péntek
Rákóczi, nemzetünk lelkiismerete + FOTÓK

Tudományos konferenciával adóztak a háromszáz évvel ezelőtt véget ért Rákóczi-szabadságharc emléke előtt csütörtökön a SZAB-székházban, este pedig a résztvevők megkoszorúzták a Dóm téri emlékcsarnokban Mikes Kelemen domborművét, az Aradi vértanúk terén pedig II. Rákóczi Ferenc lovasszobrát.

„Istennel a hazáért és a szabadságért”. Háromszáz évvel ezelőtt ért véget a Rákóczi-szabadságharc címmel rendezett konferenciát a Jobb Szegedért Egyesület, a Rákóczi Szövetség szegedi szervezete, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület, a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány. „

II. Rákóczi Ferenc

feláldozott mindent, amit ember feláldozhat, de semmit abból, amit ember nem áldozhat fel nemzetéből” – mondta el megnyitó beszédében

Haág Zalán

a város kulturális bizottságának és a Rákóczi Szövetség szegedi szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy Rákóczi halála után is a magyar nemzet lelkiismerete maradhatott. „Kockára tette életét, feláldozta jólétét, vagyonát a nemzetért. Példaképe lehet azoknak, akik a nemzet függetlenségét, szabadságát mindennél fontosabbnak tartották” – emelte ki. „Egy páratlan nemzeti összefogás kezdődött 300 éve a magyarság körében, ahol polgárok, nemesek, sőt a jobbágy népesség is örömmel állt katonának, és harcolt a szabadságért. Ez az összefogás példa nélküli a magyar történelemben, és annak ellenére, hogy a szabadságharc elbukott, és Rákóczi emigrációba kényszerült, akár a tárogató, akár a fejedelem emléke a nemzeti függetlenség jelképe volt az 1848-as szabadságharc idején és a két világháború között is” – nyilatkozta portálunknak

Miklós Péter

történész. A konferencia főszervezője kiemelte, hogy a tanácskozáson hadtörténészek, diplomáciatörténészek, társadalomtörténészek tartottak előadásokat a Rákóczi-szabadságharc történetéről, bemutatva azt, hogy nagyon sokszínű örökség ez. A konferencián előadó történészek: Miklós Péter,

Balogh Judit

,

Marjanucz László

,

Kis Domokos Dániel

,

Bagi Zoltán

,

Kohári Nándor

,

Vatai Gábor

. A rendezvényen közreműködtek a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai. Köszöntőt mondott Haág Zalán önkormányzati képviselő, Szeged Megyei Jogú Város kulturális bizottságának elnöke, a Rákóczi Szövetség szegedi elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.