Írjon nekünk

Közélet

Fidesz: Szanyi Tibor kizárólag a gyűlöletkeltéssel van elfoglalva

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Fidesz szóvivője szerint Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő és társai kizárólag botrány- és gyűlöletkeltéssel vannak elfoglalva. Selmeczi Gabriella szombaton, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, ennek a hangnak továbbra sincs helye a magyar demokráciában.

A kormánypárt szóvivője arra reagált, hogy Szanyi Tibor délelőtti sajtótájékoztatóján egyebek mellett párhuzamot vont a január 2-án az Operában, az alaptörvény hatályba lépése alkalmából tartandó ünnepség, valamint a hitleri és sztálini díszszemlék, és az észak-koreai diktátor temetése között.
Selmeczi Gabriella szerint Szanyi Tibornak sikerült “gyurcsányi mélységekbe” süllyednie. Mint írta, a szocialista politikust nyilvánvalóan az őszödi beszéd ihlette, amikor Magyarországot, saját hazáját undorítónak, Európa legsötétebb helyének nevezte.
A szóvivő úgy látja, a kommunista bűnök elévülhetetlenségéről szóló előző napi országgyűlési döntést “mi sem támasztja alá jobban”, mint a kommunista gyűlöletbeszédnek ez a legújabb megnyilvánulása.
Az ilyen megszólalások ékesen igazolják, hogy a szocialisták nemcsak az egykori pártvagyont, de a szellemiséget is hiánytalanul megörökölték kommunista elődjeiktől – írta Selmeczi Gabriella.

Hírzóna

A helyi munkavállalókat hozná helyzetbe a Fidesz Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Azaz ne olcsó külföldi munkaerőt alkalmazzanak a nagy cégek.

Tovább olvasom

Közélet

Senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t – mondta Tóth pártelnök Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyre több politikus hagyja faképnél a szocialistákat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kiderült a nemzeti konzultáció harmadik kérdésköre – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivőjének videójából.

Tovább olvasom

Aktuál