Egészség

Édesség helyett egészségkártyát kapnak a hódmezővásárhelyi gyerekek karácsonyra

Édesség helyett egészségkártyát kapnak a hódmezővásárhelyi gyerekek karácsonyra

2011. december 16., péntek
Édesség helyett egészségkártyát kapnak a hódmezővásárhelyi gyerekek karácsonyra

Az Egészséges Vásárhely Program keretein belül egyedülálló ajándékkal, a Dr. Card nevű egészségkártyával kedveskedik Hódmezővásárhely önkormányzata a város valamennyi óvodás, általános és középiskolás korú fiataljának, valamint az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok dolgozóinak.

Nem mindennapi meglepetéssel készült Hódmezővásárhely önkormányzata a városban élő mintegy 8805 óvodás, általános és középiskolás korú fiatalnak, illetve a polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok dolgozóinak. Mindannyian egy úgynevezett Dr. Card kártyát kapnak, amely egy új lehetőség az egészségügy, azon belül is a sürgősségi betegellátás területén. „Sürgős esetben a kiérkező kezelőorvosnak általában semmilyen információ nem áll rendelkezésre az ellátásra szorulóról, aki ha eszméleténél is van, nem biztos, hogy minden fontos egészségügyi információt (vércsoport, kórelőzmény, betegség, gyógyszerallergia stb.) meg tudja osztani orvosával. A Dr. Card ezt az űrt tölti be orvos és páciens között, hiszen a kártya tartalmazza a sürgősségi ellátáshoz szükséges alapvető személyes és orvosi információkat, valamint a vészhelyzetben értesítendő személy elérhetőségeit.” – nyilatkozta

Magyar Atilla

, a Dr. Card alapítója. „Az egészségkártya mind a lakosság, mind az orvosok számára nagyon hasznos információs eszköz, amely akár életet is menthet” – mondta

Kószó Péter

, Hódmezővásárhely alpolgármestere, hozzátéve: az Egészséges Vásárhely Program keretében a város olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek jobbá, gyorsabbá tehetik az egészségügyi ellátórendszert és segítséget nyújthatnak a vásárhelyi embereknek egészségük megőrzésében, vagy annak visszaszerzésében. A város vezetése több mint 11 000 darab kártyát rendelt, s remélik hamar elterjed a híre helyi, illetve országos szinten is, hiszen ez egy mindenki számára hasznos eszköz, amely ha elterjed a lakosság körében ténylegesen meggyorsíthatja és hatékonyabbá teheti a sürgősségi betegellátást. A kártya mellett lehetőség van egy úgynevezett e-Kartonrendszer igénylésére is, amely a mindennapi betegellátásban segítheti az orvosok munkáját, hiszen a rendszerbe regisztrálók feltölthetik minden egészségügyi adatukat, leletüket, s a páciens személyes kódja alapján bármely kezelőorvosa hozzáfér online kartonjához, amely lényegesen felgyorsítja a diagnózis gyors és pontos felállítását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.