"Liba-nap" az Emlékpontban

Szent Márton lesz a főszereplője az Emlékpont és a SZTE-BTK közös szervezésű történelmi szabadegyetem sorozatának, a SZE-EM.-nak. Koszta László történész, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docens előadásában bemutatja, hogyan alakult ki Mártonnak, a középkori Európa egyik legnépszerűbb, a katonák, a szerzetesek és a püspökök szentjének magyarországi kultusza.

A történelemtudás vásárhelyi egyeteme e havi előadásának aktualitását a libalakomákhoz és az újborhoz kapcsolt, közelgő Márton-nap (november 11.) adja. A legenda szerint a libák segedelmével tours-i püspökké emelt Márton kárpát-medencei tisztelete a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza.

Szt. Márton

a középkori Európa egyik legnépszerűbb szentje, így a katonák, a szerzetesek és a püspökök is védőszentjüknek tekintették. Abban, hogy a magyar királyok patrónusa, Magyarország védőszentje lett több tényezői is közrejátszott. Egyrészt a bencés hagyomány szerint Márton a pannonhalmi várhegy alatt lévő településen született 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. Ezen hagyomány egyik magyarázata annak is, hogy legkorábban létrehozott és egyben az elsőként, 996-ban alapított magyarországi bencés monostor és apátság védőszentjéül Szt. Mártont választották. Az utóbbi évtizedekben bebizonyosodott, hogy Márton szülőhelyeként említett Savaria település a mai Szombathellyel azonosítható. Márton középkorban kialakult kultuszában a királyi hatalomhoz fűződő viszonyon volt a hangsúly. Ennek alapja a 6. század elejére vezethető vissza. Ekkor lett a Meroving-dinasztia védőszentje és Márton köpenye (amelynek felét egy nélkülöző koldusnak adta oda) a frank királyok legfontosabb ereklyéje volt. A szent ereklye őrzésére hozták létre a királyi kápolnát (capella regis), amely a középkori királyi hatalom egyik meghatározó intézménye lett. Márton tiszteletét átvette a Karoling-dinasztia, így ettől kezdve a szent már nem egy királyi család, hanem a királyi hatalom, a királyság védőszentjévé vált. Márton Árpád-kori tisztelete is a királyi hatalom gyakorlásával van összefüggésben. 997-ben a lázadó Koppány ellen vonuló István a tours-i szent segítségét kérte. A Márton támogatásával elért győzelem tette lehetővé számára, hogy megőrizze a főhatalmat. Ettől kezdve a magyar királyok úgy tekintettek Mártonra, mint akinek köszönhetően gyakorolják a hatalmat. Szt. Márton 997-től az Árpádok, a magyar királyok patrónusa, Magyarország védőszentje lett. A pannonhalmi apátság Szt. Mártonnak ajánlásával tehát az Árpádok céljuk elérése érekében a királyok védőszentjének támogatását is meg kívánták nyerni. Másrészt a Márton-templommal ki akarták fejezni azt, hogy Pannonhalmán királyi templomot építettek. Az Árpád-korban Márton mellett országpatrónusként tekintettek a 11. században még Szt. Györgyre, különösen pedig Szűz Máriára, sőt a 13. századtól Szt. Lászlóra is. Mária előtérbe kerülése Szt. Márton védőszenti szerepét némileg háttérbe szorította, de ezt a funkcióját a Márton-kultusz az egész középkor folyamán megőrizte. Az Emlékpont történeti szabadegyetemének előadásai nyilvánosak, melyre várják a történelem iránt érdeklődőket és az érettségire készülő diákokat november 9-én, szerdán délután 5 órára a közgyűjtemény előadótermébe.