/

Lázár: A szabad forrásokkal a gazdaság fejlődését kell segíteni

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden szabad forrást, beleértve az uniós támogatásokat is úgy kell felhasználni, hogy az a gazdaság fejlődését szolgálja – jelentette ki Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

A gazdaságfejlesztés elsődleges és legfontosabb eszköze a kis- és közepes vállalkozások valós, tényleges támogatása – mondta az alföldi város polgármesteri posztját is betöltő politikus a Széchenyi Programiroda hálózat helyi egységének átadásakor. A frakcióvezető rámutatott, Magyarország akkor tudja sikeresen elkerülni az Európai Uniót fojtogató válságot, ha képes a gazdaság növekedését fenntartani. A Széchenyi programiroda közvetlen kapcsolatot teremt a kormány vállalkozásokat támogató gazdaságpolitikája és a cégek között – tudatta a képviselő.

Molnár Ágnes fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte, a legfrissebb adatok szerint az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében megújított pályázati struktúra eredményeként az idén javulni tudott a hazai kis- és középvállalkozások pályázati hajlandósága. A vállalkozásfejlesztést célzó pályázatok töretlen sikernek örvendenek, és kiemelkedő érdeklődésre tartanak számot: több, mint 7 ezer pályázatot nyújtottak be, amelyből közel 4 ezer esetében már megszületett a támogatói döntés. E projektek 200 milliárd forintot meghaladó fejlesztést és beruházást jelentenek az országban – mondta az államtitkár.

Hódmezővásárhelyen az országban negyedikként nyílt Széchenyi Programiroda, ahol a vállalkozók közvetlenül informálódhatnak az ÚSZT pályázatairól és ingyenes, személyre szabott tanácsokat kaphatnak.

Default thumbnail
Előző sztori

Mesterek és tanítványok és a közeledés – teológiai konferencia

Default thumbnail
Következő sztori

Ecsetgyárat nyitott a Főkefe Szegeden + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek