Egyház

Kálvin-szobrot avattak Hódmezővásárhelyen

Kálvin-szobrot avattak Hódmezővásárhelyen

2011. november 6., vasárnap
Kálvin-szobrot avattak Hódmezővásárhelyen

Felavatták Kálvin János mellszobrát - Lantos Györgyi és Máté István alkotását - a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban vasárnap.

Kálvin János

az Istenre mutató ujj volt ebben a világban - mondta

Szászfalvi László

, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen. Hozzátette, hogy Kálvin egész életműve nem szólt másról, mint Isten dicsőségéről, az isteni ige középpontba állításáról. Soha nem alázkodott meg egyetlen ember vagy hatalom előtt sem, de mindig, minden körülmények között megalázta önmagát Isten előtt - fogalmazott a politikus. Kálvin János a cselekvő hit, a hit cselekvésének embere is volt. Nem reformokat, hanem reformációt csinált, nem moralizált, nem erkölcsi receptgyűjteményt írt elő követőinek, hanem a totális megújulást hirdette meg - jelentette ki Szászfalvi László. Ma nem pusztán reformokról kell beszélnünk nekünk sem itt Magyarországon, hanem reformációról; nem részterületekre koncentrálva moralizálnunk kell, hanem a totális megújulást kell meghirdetünk. Kálvin János öröksége azt üzeni: nem lehetséges szociális, oktatási, egészségügyi, gazdasági megújulás lelki és szellemi megújulás nélkül - hangsúlyozta az államtitkár. A fiatal Kálvint ábrázoló bronz mellszobrot - melyet

Kenéz Heka Etelka

költő adományozott az iskolának - a gimnázium előcsarnokában állították föl, átellenben a névadó

Bethlen Gábor

portréjával. A szoboravatás előtt hálaadó istentiszteletet tartottak Református Ótemplomban, ahol

Tőkés László

püspök, az európai parlament alelnöke hirdetett igét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.