Kultúra

Gőzmozdony érkezik az Emlékpontba

Gőzmozdony érkezik az Emlékpontba

2011. november 23., szerda
Gőzmozdony érkezik az Emlékpontba

Varga Sándor világhírű vasútmodell-építőre emlékeznek Hódmezővásárhelyen

Két működőképes, 1:10 méretarányú gőzmozdony áll be az Emlékpontba november 25-én, pénteken délután, ahol konferenciával és vasútmodell kiállítással emlékeznek Varga Sándorra, a Hódmezővásárhelyen született világhírű gőzmozdony-modellépítőre.

A vásárhelyi Emlékpontban rendezett bemutatón kettő, a MÁV egykori jogtanácsosa által készített és felújított, több mint két méteres makett szerepel: a Magyar Államvasutak két világháború közötti jellegzetes gyorsvonati gőzmozdonytípusa, a 328-as, valamint a mindössze két prototípust megélt, „sínfaló” 303-as.

Varga Sándor

, a világszerte elismert modell-építő, Hódmezővásárhelyen született 1912-ben. Ízig-vérig vasutasként – több, mint negyven évig volt a Magyar Állami Vasutak jogtanácsosa – szenvedélyesen szerette a mozdonyokat, a míves személykocsikat. Egész életét, minden szabadidejét, sőt munkabérét is mozdonymodellek építésére áldozta. Tevékenységével nem csak a hazai vasútmodellezés legeredményesebb képviselője volt, de munkájával több országban is elismerést szerzett, több európai modellklub tiszteletbeli tagjának választotta. Sajnos az általa készített húsz működő modellből mára csak ötnek ismert a helye, ezek felújítása már megtörtént, és kettő ismét működőképes. Varga Sándor nyugdíjazása után ismét Hódmezővásárhelyre költözött, és itt halt meg 2002-ben.

Borsi István

, nyugalmazott MÁV mérnök-főtanácsos, a Varga Sándor Emlékbizottság ügyvezető igazgatója 2010-ben három éves megemlékezés-sorozatot indított. Tavaly októberben felavatták a neves vásárhelyi síremlékét a Katolikus temetőben, könyvet jelentetett meg a közelgő 100. születésnap tiszteletére, amelyben a barátok és pályatársak visszaemlékezései mellett, a modellek részletes leírása, dokumentálása is szerepel. A Varga Sándor Emlékbizottság és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett idei rendezvénysorozaton 2011. november 25-én, pénteken 13.30-kor Varga Sándor síremlékénél róják le kegyeletüket az emlékezők. A program fél háromkor emléktábla avatással folytatódik: Almási István alpolgármester és Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány elnöke leplezi le Varga Sándor emléktábláját egykori házának falán, a Bajcsy-Zsilinszky u. 18-22 szám alatt. Délután 4 órától az Emlékpontban Varga Sándor követői, egykori munkatársai és barátai idézik fel a hazai vasútmodellezés legeredményesebb képviselőjének életútját, de szó lesz a vasútmodellezés szépségeiről, a gőzmozdonyok jelentőségéről és a magyar vasúti járműgyártás történelmi szerepéről is. A gőzmozdonyok és vasutak iránt érdeklődők a Domokos András Modellező Kör bemutatóján megtekinthetnek két felújított és működőképes 1:10 méretarányú gőzmozdonyt, a MÁV 328-as és a 303-as sorozatának egy-egy példányát. A részletekért tekintse meg az

esemény plakátját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.