Fontos meccs, de nem élet-halál harc lesz a Tápé – SZEOL-SZVSE

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sahin-Tóth Dezső, a SZEOL SC Kft. szakmai ügyvezetője szerint a szombati megye I-es ifirangadónak is a szegedi labdarúgás összefogásáról kell szólnia, hiszen az ellenfelek tisztelik, segítik egymást.

Rangadóra készülnek a csapatok az U19-es megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, hiszen a második helyezett Tápé ESK szombaton 11 órakor a negyedik SZEOL-Szegedi VSE-t fogadja majd. A találkozó komoly téttel bír a dobogós helyekért folytatott küzdelem szempontjából, de talán még nagyobb a jelentősége abból a szempontból, hogy a Tisza-parti futballban megvalósuló együttműködést kell demonstrálnia a közös építkezés jegyében.

“Köztudott, hogy a nyáron nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor soha nem látott egységesítést, összefogást indítottunk el a szegedi labdarúgás utánpótlásában. Ennek eredményeként született meg a SZEOL SC Kft. A kezdetek során a Tápétól is segítséget kaptunk, több játékos és egy edző is érkezett hozzánk. A két fél között ezzel kapcsolatban semmiféle ellentét nem alakult ki, minden zökkenőmentesen történt, kulturált körülmények között rendeztük el a dolgokat a fehér asztalnál. Ezért nagyon hálásak voltunk és vagyunk is a tápéi klubnak, hozzáállásukért maximálisan tiszteljük vezetőit” – kezdte Sahin-Tóth Dezső.

A szakmai ügyvezető azt várja, ennek a partneri viszonynak a jegyében zajlik majd a szombati összecsapás is a két remek U19-es gárda között. “Nyilvánvalóan fontos mérkőzésről van szó, de nem élet-halál harcról, nem valamiféle presztízscsatáról. A két együttes egymásra van utalva, egymásért kell küzdenie, vállvetve harcolnia a szegedi labdarúgásért. Éppen ezért sportszerű, jó meccset várok, mely nem a széthúzásról, hanem az összetartásról fog szólni” – így a szakember, hozzátéve: elnézést kér azoktól, akiket egyik kollégájának korábbi, a közelgő derbire vonatkozó nyilatkozata esetleg sértett volna.

A sportvezető végül úgy összegezte céljait: bízik benne, hogy a SZEOL SC Kft. és valamennyi együttműködő partnere, klubok, iskolák, óvodák számára mihamarabb sikerül olyan körülményeket teremteni, melyek révén a Tisza-parti futball megtarthatja reménységeit, s ahogy korábban sok-sok évtizedig tette, a továbbiakban is ellátja a megyét tehetséges játékosokkal. Egyúttal jelezte: a kft. ügyvezetése hamarosan bemutatja a nyilvánosságnak, milyen munkát végzett az utóbbi hónapok során, hol versenyeztek és milyen eredményeket értek el az új egyesület által működtetett csapatok.

Előző sztori

Kézilabda: győzni megy Gyöngyösre a Pick

Következő sztori

Futsal: hosszú, de jó úton a szegedi utánpótlás

Legutóbbi hasonló cikkek