Közélet

Roma fiatalok léptek be a rendőrség állományába

Roma fiatalok léptek be a rendőrség állományába

2011. október 14., péntek
Roma fiatalok léptek be a rendőrség állományába

Roma fiatalok léptek a rendőrség állományába, a 2010/2011-es tanévre 75 szerződést kötöttek középiskolás fiatalokkal - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a tárca ünnepségén pénteken.

Felidézte: a program nem új, 1996-ban - amikor az országos rendőr-főkapitányi posztot töltötte be - gimnáziumokból, közép- és általános iskolákból roma fiatalokat kollégiumban helyeztek el, ösztöndíjban részesítették őket annak érdekében, hogy a kisebbségi területről megfelelő létszámban kerüljenek ki a rendőrség állományába jelentkezők. Mint mondta, ez a folyamat lelassult, de a kormányzat szeretne új irányt szabni ennek. Bejelentette: a 75 ösztöndíjas mellett kiegészítették a programot az Országos Roma Önkormányzat javaslata alapján azzal, hogy a főiskolai, egyetemi végzettségűeknek külön lehetőséget biztosítanak, és ők egyéves átképzéssel rendőrtisztként folytathatják a szolgálatukat. A miniszter arról is beszélt, hogy örül ennek a lehetőségnek, mert van egy olyan problémahalmaz, amelyet csak az ebből a közegből érkezők értenek meg, és csak ők tudnak megfelelő hatást gyakorolni az érintettekre. A minisztériumban tartott tájékoztatón a miniszter a megjelent ösztöndíjasoknak azt mondta: ők mostantól rendőrök, és nincs kisebbségi rendőr, ők ugyanúgy rendőrök, mint az állomány többi tagja.

Farkas Flórián

, az Országos Roma Önkormányzat elnöke arról hangsúlyozta, hogy a cigány embernek mindenhol ott kell lennie, de nem a származása miatt, hanem mert felelősen tud gondolkodni egy ország sorsáért, szakmailag felkészült, és ért a munkájához. Az ösztöndíjasoknak hozzátette: ők is azért kerültek a programba, mert alkalmasak arra, hogy Magyarország közbiztonságát őrizzék. Arról is beszélt, hogy az Országos Roma Önkormányzat programot dolgoz ki, és e körben az utánpótlás fontosságát emelte ki. Fontos, hogy a rendőri pályát a roma fiatalok körében népszerűsítsék - hangsúlyozta a roma politikus, hozzátéve, hogy külön ösztöndíjban részesítenék az életútként a rendőri pályát választókat.

Balog Zoltán

, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta, hogy akkor lesz sikeres a roma integráció, ha a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy a romák nem csak olyan területeken dolgoznak, ahol romákkal kell foglalkozni. Az is kell a sikeres roma integrációhoz, hogy a többség ugyanolyan bizalommal forduljon hozzájuk, mint a többségi társadalom tagjaihoz. Szerinte ez az idő még messze van, ugyanakkor üdvözölte a rendőrség állományába lépő romákat, szerinte ők úttörői ennek a folyamatnak. Hozzátette: ezek a roma fiatalok olyan úton mennek, amely nehezen járható, de nem fog elmaradni a jutalmuk. Mint mondta, ha sikeresek lesznek, akkor az őket követő generációkban is lesznek követőik, és ha végigmennek a rögös, hosszú úton, akkor tisztességes megélhetést szereznek.

Balog Zoltán a SZEGEDma.hu-nak is nyilatkozott a témában, vele készült interjúnkat itt olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.