Közélet

Ötezer diákot mozgat meg a Pályaválasztási Napok

Ötezer diákot mozgat meg a Pályaválasztási Napok

2011. október 12., szerda
Ötezer diákot mozgat meg a Pályaválasztási Napok

„Merre tovább, melyik úton?” címmel rendezi meg idén a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az általános és középfokú oktatási intézmények végzős tanulói, a pályakezdő fiatalok és a pályakorrekciót tervező felnőtt álláskeresők részére a Pályaválasztási Napokat. Az immár ötéves múltra visszatekintő rendezvénysorozat most minden korábbinál szélesebb kínálatot nyújt, és várhatóan több mint ötezer érdeklődőt érhet el.

A program - amely október 12-én indul és november 4-ig tart - elsősorban a hiányszakmák bemutatására, a pályaválasztás előtt álló fiatalok, szakképzetlen, vagy szakmájukban elhelyezkedni nem tudó álláskereső fiatalok, és a pályamódosítás előtt álló felnőttek informálására helyezi a hangsúlyt. A legnagyobb látogatottságra idén is a már hagyományos Pályaválasztási Kiállítás és Vásár számíthat, amelyet október 18-19-én rendeznek Szegeden, az IH Rendezvényházban. Itt 62 kiállító mutatkozik be: egyetemek, középiskolák, munkáltatók és felnőttképzési intézmények vegyesen. Mindkét napon 10-től 17 óráig lesz látogatható a kiállítás, amelynek keretében akár Szakmasziget-lakókká is válhatnak a fiatalok: a vendéglátástól a kárpitosságig, a kiadványszerkesztőtől a húsipari termékgyártóig húsz szakma fortélyaiba nyerhetnek bepillantást az élő szakmabemutatókon. A külföldi képzések, ösztöndíjak iránt érdeklődők a Nemzeti Pályainformációs Központ munkatársait is kereshetik, a külföldi munkavállalási lehetőségekkel kapcsolatosan pedig az EURES standjánál kaphatnak információkat. Ezen kívül a színpadon folyamatos programok, pl. oktatási intézmények produkciói, de divatbemutató és frizura-show is várja a látogatókat. A pályaorientációt segítheti az érdeklődés vizsgálat, a grafológus, és a nyelvi szintfelmérés, a helyszíni ingyenes KRESZ-TESZT. Tavaly 4800 látogatót vonzott ez a rendezvény, idén valószínűleg ennél is magasabb lesz az érdeklődők száma. A Pályaválasztási Napok programja idén számos új elemmel gazdagodott. Ezek egyike az Árnyékprogram. A Nagy-Britanniában Job Shadow néven vált ismertté a gyakorlat, amelynek lényege, hogy egy diák "árnyékként kíséri", végigköveti egy szakember munkanapját. Csongrád megyében most először próbálják ki ezt a módszert, amelyben 10 diák vesz részt október 10. és 31. között. Szintén újdonság a szervezett üzem- és tanműhely látogatás: a megyében 18 munkáltatónál mintegy 600 diák nyerhet bepillantást a mindennapi munkavégzésbe, további 700-an pedig tanműhely látogatáson vesznek részt. A szervezők az idén minden eddiginél jobban segítik a pályaválasztókat és pályamódosítókat a tájékozódásban. Ezért a Csongrád Megyei Kormányhivatal honlapján létrehoztak egy információs oldalt, amely a kiállítás és vásár programjával, a kiállítókkal és a pályaválasztással kapcsolatban tesz közzé hasznos információkat. Az alhonlap a Csongrád Megyei Kormányhivatal

főoldaláról

is elérhető. Ezzel párhuzamosan

a facebook közösségi portálon is létrehoztak egy profilt

, ahol folyamatosan aktuális információkat tesznek közzé a Pályaválasztási Napok programjával és a kiállítókkal kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.