Bulvár

Öt és fél év a hajléktalant agyonverő férfinek

Öt és fél év a hajléktalant agyonverő férfinek

2011. október 20., csütörtök
Öt és fél év a hajléktalant agyonverő férfinek

Öt és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki a Tisza-parti városban 2010 nyarán bántalmazta egy hajléktalantársát, aki a sérülésekbe néhány héttel később belehalt.

A 42 éves, korábban erőszakos bűncselekmények miatt többször büntetett

Lakatos János

2010. június 24-én szabadult a testi sértés miatt rá kiszabott börtönbüntetésből. Másnap kora reggel hajléktalan ismerősével bort vásárolt és a szegedi Dugonics térre ment. Ott összetalálkoztak a már erősen ittas későbbi sértettel, aki a bort meglátva kért az italból, ám a vádlott ismerőse nem adott neki, s emiatt vitába keveredtek. A szóváltás közben a férfi a járásához használt alumínium mankójával többször is megütötte a részegsége miatt védekezni is alig tudó sértettet. Az ütésektől a sértett orra és füle megsérült, vérezni kezdett. Miután társa abbahagyta a sértett bántalmazását, a vádlott eldöntötte, ő is megveri a férfit. A sértett nem védekezett, csupán hátrálni kezdett, majd a vádlott egyik nagy erejű, arcra mért ütésétől háttal az úttestre zuhant. Az esés következtében a sértett koponyájának hátsó része az aszfalthoz csapódott, s a férfi elveszítette az eszméletét. Ezt látva a vádlott a sértettet felhúzta a járdára, és hason fekve otthagyta. Az eszméletlen férfihoz a járókelők hívtak mentőt. A sértettet a traumatológia klinikára szállították, ahol többszöri műtéti beavatkozás és szakszerű orvosi ellátás ellenére 2010. július 12-én elhunyt. Az eljárás során a bűncselekményt beismerő vádlott az utolsó szó jogán közölte, a történteket megbánta, s az eset lelkileg rendkívüli módon megviselte. A táblabíróság halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek Lakatos Jánost, s jogerősen – mint erőszakos többszörös visszaesőt – öt és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta. A bírósági határozat alapján a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.