Mindenszentek és lelkeknek emlékezete + FOTÓK

November első hete, melyet régen halottak hetének is neveztek, az Istenbe és az örök életbe vetett remény kifejezésének időszaka. November elseje - Mindenszentek - a megdicsőült egyház ünnepe, míg másodika a földön küzdő egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

November elsején ünnepli a római katolikus egyház azokat a szentjeit, akiknek nincs külön ünnepük a liturgikus kalendáriumban, illetve mindazon elhunyt híveket, akik – függetlenül attól, hogy az egyház szentté vagy boldoggá avatta-e őket – eljutottak az üdvösségre, azaz részesülnek Isten színről színre látásában. Ezzel az egyház az egyszerű hívek számára is kifejezi, hogy minden keresztény ember az üdvösség letéteményese és meghívása van Isten országába.

Minden szentnek

A katolikus hagyomány szerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében, egymásért könyörögnek, helytállanak. Ennek alapján beszélünk küzdő egyházról (Ecclesia militans), mely a földön élő lelkek közössége, szenvedő egyházról (Ecclesia patiens), mely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas egyházról (Ecclesia triumphans), mely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága. Mindenszentekkor mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Ide tartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba - írja a

Magyar Katolikus Lexikon

. Az ünnep a negyedik század vége felé jelent meg a bizánci keresztények között, 380 körül a pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon, együtt is megemlékeztek. Rövid idő alatt a nyugati katolikusok körében is elterjedt, sőt

Nagy Károly

frank uralkodó a kilencedik században már a kötelező megünneplését is előírta. Magyar földre az első hittérítők, a bencés szerzetesek hozták Mindenszentek ünnepét.

Számos népi hagyomány kötődik halottak hetéhez a magyar népi kalendáriumban: cselédfogadás, bíróválasztás, tanácsújítás napja, Szent Márton napjának, sőt az egész télnek rámutatónapja. A halottak napjának előestéje, ezért sokan kimennek a temetőbe, vagy otthon gyújtanak gyertyát a halottakért. Az ünnep tiszteletére tilos a földmunka, a répa és krumpli elvermelése, a varrás, mosás, takarítás, meszelés, az élelmiszernek, például a káposzta télire való eltétele, néhol nemcsak e napon, de az egész „halottak hetében”.

Fehér kalács

A halottakról való gondoskodás ősidőktől fogva jelen van az emberiség történetében, az ókori Rómában is külön ünnepnapot szenteltek az elhunytaknak, ez volt a feralia volt. Az egyházban Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes elhunytnak legyen a napja. 998-tól tartják az ünnepet, mely a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt, majd Róma a 14. században fogadta be. A régi magyar népnyelvben lölkök napja, vagy lelkeknek emlékezete. A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)