Futsal: szerdán magyar kupában a két szegedi férficsapat

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minden fronton tart a bajnokság a hazai futsalban, szerdán a magyar kupa küzdelmei is elkezdődnek. Az UTC idegenbe megy, az SZTE EHÖK SE itthon szerepel.

A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, melynek az alacsonyabban rangsorolt fél ad otthont. Az NB I-es UTC-Junior Sport az NB II Keleti csoportjában szereplő Salgótarján otthonában lép pályára egyértelmű továbbjutási reményekkel. Tavalyi másodosztályú mérkőzéseiken mindkét alkalommal az újszegedi gárda győzött, ősszel hazai pályán 18-1-re, tavasszal idegenben 7-1-re – utóbbit ráadásul tartalékosan, gyenge játékkal érte el a Brinszky-legénység. Előzetes információk szerint ezúttal sem tud a legerősebb keret útra kelni, ám vélhetően nem okoz gondot az utazóknak a győzelem és a továbbjutás megszerzése.

Az UTC-t már jól tudjuk, hogyan áll helyt az élvonalban újoncként, fennállása óta hazai pályán továbbra is veretlenül a tétmeccseken, idegenben azonban egyelőre még két vereség a mérleg. A Salgótarjánról már tavaly is hamar megtudtuk, hogy a másodvonal keleti felének pofozógépe, egyelőre ez idén sincs másképp, két forduló alatt két vereség, előbb a Rákosmenti FC otthonában 8-1-re, majd legutóbb hétfőn, Gyöngyösön 6-2-re kaptak ki.

A találkozót október 5-én, szerdán este 20 órától rendezik a salgótarjáni sportcsarnokban.

Az SZTE EHÖK SE dolga nehezebbnek tűnik, hiszen a tavalyi Nyíradonyi Huszárok NB I-es utódját, a DEAC-Armada együttesét fogadják a Csonka-szakközépiskolában szerda este 20.15-től. A vendégek a bajnokságban egy-egy győzelem és döntetlen mellett három vereséggel a tabella 10. helyét foglalják el jelenleg, erejüket jellemezheti, hogy egyetlen diadalukat az NB II Keleti csoportját megnyerő Gödöllő Bikák otthonában aratták, 6-3-ra. Igaz azóta csak kudarcélmény jutott nekik osztályrészül, legutóbb hétfőn, hajdú-bihari megyei rangadón a bihariak verték a hajdúságiakat, azaz a Berettyóújfalu diadalmaskodott, méghozzá 6-1-re. Az SZTE EHÖK itthon a Kispesttől kapott nyolcat egy ellenében, legutóbb viszont a Rubeola kettes csapatának otthonában kevésen, egészen pontosan 13 másodpercen múlt a pontszerzés.

A nőknél a SZAK-Boszorkányok október 15-én, szombaton 18.30-kor az NB II-es kiskunfélegyházi Astra otthonában játszanak majd, addig azonban van még egy Fradi elleni hazai bajnoki is a hétvégén. A továbbjutás sorsa egyébként itt is egyetlen mérkőzésen dől el.

Előző sztori

Kosárlabda: Szedeák-döntetlen Temesvárott

Következő sztori

Debreczeni: Vissza kell állítani a 2010 előtti közjogi állapotokat + VIDEÓ