Közélet

Faültetés iskolás fokon + FOTÓK

Faültetés iskolás fokon + FOTÓK

2011. október 4., kedd
Faültetés iskolás fokon + FOTÓK

Fákat ültettek a Dugonics András Piarista Gimnázium tanulói kedd délután. Az akció célja a környezettudatosságra nevelés és a közterület szépítése volt.

„A tanárnő tudja, hogy mi az a Bobcat? Nagy markoló van az elején, ilyen dolgokra találták ki” – mondta fáradt mosollyal az egyik diák a gödörásás közben megpihenve. Nagy munkában voltak a Dugonics András Piarista Gimnázium tanulói: a tűző nappal és a kemény, darabos földdel megküzdve ültettek fákat a Zöldár nevű környezetvédelmi program részeként.

A környezetért és a nevelésért

„Itt 17-en vagyunk, a másik helyszínre is ugyanennyien mentek ki. Ide a nagyobbakat hoztuk, mert a föld keményebb, mint a Vértónál. Egyelőre a gödröket készítjük elő, majd utána hozzák a fákat, amiket beleültetünk” – árulta el a gyerekekre felügyelő

Jusztinné Nedelkovics Aliz

tanárnő. Két helyszínen ástak ugyanis a fiatalok: a Pláza-tó mellett - ahol mi is kint jártunk – és a Vértónál lévő játszótérhez is kivonultak a félig-meddig önkéntesen jelentkező iskolások. Három órakor a fiúk már nekigyürkőztek a munkának, sok helyen ásó helyett inkább csákánnyal kotorták a földet. Az iskola immár hetedik éve indítja el Zöldár nevezetű programot, melynek célja a fiatalok környezettudatos szemléletre okítása. „A programsorozat részeként külső helyszínekre is elvisszük a fiatalokat, ahol első kézből ismerkedhetnek meg a környezet megóvásának módszereivel. A két külső helyszín idén a hattyasi szennyvíztisztító telep, valamint a sándorfalvi úti szemétlerakó. Idén a hulladék, illetve a hulladék felhasználása a fő témánk, ezért is választottuk ezeket a helyszíneket” – teszi hozzá a tanárnő. A gimnázium tanulói az elmúlt években az iskola mögötti kiserdőt takarították ki, felszedték az ott eldobált szemetet. „Idén felvettük a kapcsolatot a környezetgazdálkodási kft.-vel, ők ajánlották ezt a faültetést. Ez jól kapcsolódik a Zöldár céljához: az aktív környezettudatos magatartás megismertetéséhez. Minden osztályból öt főt választottak ki maguk közül a fiúk, belőlük lett ez a lelkes kis csapat. Persze nehéz volt ennyi embert egyszerre összeszedni: nem a hozzáállással van itt probléma, de a sok edzés és különóra mellett nehéz olyan időpontot találni, ami mindenkinek jó” – mondta Nedelkovics Aliz. A téma köré egy egész évig tartó programsorozatot szervez az iskola. Tavaly a természetvédelem, a környezet megóvása volt a fő irányvonal, a jövő évben pedig a megújuló energia, és a közlekedés köré építik az oktató jellegű eseményeiket. „2011 az Önkéntesség Európai Éve – amihez jól illeszkednek az iskola által szervezett közösségi és karitatív jellegű programok” – tette hozzá a tanárnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.