Közélet

A kormánymegbízottal ünnepeltek a szentesiek + FOTÓK

A kormánymegbízottal ünnepeltek a szentesiek + FOTÓK

2011. október 21., péntek
A kormánymegbízottal ünnepeltek a szentesiek + FOTÓK
A szentesi polgári oldal immár hagyományosan a református templom melletti kopjafánál emlékezett meg 1956 hőseiről, az est vezérszónoka B. Nagy László volt. A Himnusszal kezdődött a Fidesz-KDNP péntek esti ünnepsége Szentesen. Ezt követően Abonyi Kitti, a Boros Sámuel Szakközépiskola 12. osztályos diákjának ünnepi gondolatait hallgathatta meg a mintegy 300 főnyi közönség. Döbrentei Kornél Mi volt 1956 barátom című írása Nánási Attila tolmácsolásában hangzott el, Szalai Róbert pedig Füst Milán Szózat a sírból című költeményét adta elő. Az esemény vezérszónoka, a Csongrád megyei kormánymegbízott ünnepi beszédében úgy értékelt, hogy a magyarság Kárpát-medencei történelme során többször volt nagy bajban, mint ahányszor a nyugodt építkezés, gyarapodás időszakát élhette. "Az ország sokszor volt kilátástalan helyzetben: hol megszállás, idegen uralom, szétszakítottság, hol gazdasági válság miatt szenvedtünk. Hogy honnan merítettük az erőt hozzá, nem tudni, de amikor a legnagyobb baj nehezült ránk, mindig meg tudott újulni ez a nemzet. Volt, hogy véráldozattal, volt, hogy forradalmi hevülettel, máskor türelemmel és megbékéléssel, de újra és újra talpra álltunk" - fogalmazott B. Nagy László, hozzátéve: hajlamosak vagyunk arra, hogy akkor is szomorkodjunk, ha örülnünk kellene, miközben számtalanszor bizonyítottuk már a világnak hatalmas, tetterős nemzet is tudunk lenni, ha úgy akarjuk. Az országgyűlési képviselő párhuzamot vont az ötvenöt évvel ezelőtt történtek és a jelenkor folyamatai között. "A történelem ismétli önmagát. Megint magunkra hagyatkozva kell megmutatnunk a világnak: talpra állunk. Most a csendes építkezés ideje jött el. Nehéz időszak lesz ez is, de legalább megtörténik végre, hogy olyanná építhetjük a hazánkat, amilyennek látni szeretnénk." Ha néha fogytán lenne a hitünk és a bizakodásunk – folytatta –, merítsünk erőt az előttünk járóktól. "Tanuljuk el a pesti srácoktól az elszántságot, és változtassuk tetterővé. Legyen az ő bátorságuk az iránytűnk, és rájuk emlékezve emeljük fel a fejünkkel együtt a lelkünket is. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy legyen erőnk a csendes építkezéshez, hogy büszkék lehessenek a mi tetteinkre is az utánunk jövők" - mutatott rá a magyarság előtt álló feladatokra. Az ünnepségen a Fidesz képviseletében B. Nagy László és Farkas Sándor parlamenti képviselő, a párt megyei elnöke, a KDNP részéről Halmai István és Molnárné Tóth Györgyi, a Fidelitastól pedig Puskás Nikolett és Mata József koszorúzott, végül az egybegyűltek tucatjai helyezték el a kopjafa körül a megemlékezés gyertyáit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.