Támogatás a juh- és kecskejelölő eszközökre

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 15-től november 30-ig igényelhető támogatás a juh- és kecskejelölő elektronikus eszközökre – közölte a Magyar Agrárkamara az MTI-vel.

Az uniós szabályok szerint az ez év első napjától született juhokat és kecskéket elektronikus eszközökkel kell megjelölni. Az ilyen eszközökre járó támogatás normatív jellegű, az állománylétszámtól független, és degresszív. Amíg a 2010-ben gyártott és beszerzett egyedi jelölőeszközökre 1,02 eurót kaphatnak az állattartók, az idén gyártott és beszerzett eszközökre 0,82 euró, az utolsó évben – 2014-ben – pedig már csak 0,2 euró igényelhető.
A támogatás keretösszege 800 millió forint. A támogatás felső határa pedig – a támogatási időszak alatt – állattartónként évi 10 ezer eurónak megfelelő forintösszeg, de legfeljebb mintegy 2,8 millió forint, az állatlétszámtól függetlenül.
A támogatás kizárólag a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által engedélyezett és a www.enar.hu honlapon közzétett elektronikus jelölőeszközök beszerzéséhez igényelhető.
A támogatási kérelem idén szeptember 15-től november 30-ig postázható a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által rendszeresített és a honlapján közzétett formanyomtatványon, az MVH illetékes megyei kirendeltségéhez. Az említett határidő jogvesztő.

Default thumbnail
Előző sztori

Van igény a rendszeres megtakarításokra

Default thumbnail
Következő sztori

Hoffmann Rózsa: közszolgálat az oktatás, a nevelés

Legutóbbi hasonló cikkek