Sport

Labdarúgás: nehezen ment tovább a HFC a kupában

Labdarúgás: nehezen ment tovább a HFC a kupában

2011. szeptember 15., csütörtök
Labdarúgás: nehezen ment tovább a HFC a kupában

A SZEGEDma.hu Csongrád megyei labdarúgó magyar kupa hétközi fordulójának egyik érdekes találkozójára Üllésen került sor, ahol a megyei II. osztály listavezetője az NB III-as Hódmezővásárhelyi FC-t fogadta.

A találkozó előtt mindkét csapat edzőjének akadtak összeállítási gondjai, a hazaiaknál

Polgár Attila

nem számíthatott a középpályás

Hágelmannra

, míg leggólerősebb játékosa

Kohlrusz

és a HFC-ben is megfordult

Vér

kisebb sérülés miatt csak a kispadon foglalt helyet. A vendégeknél

Kandó Róbert Martont

és

Antalt

azért nem jelölte a keretbe, mert a két játékosnak kötelező (!) részt vennie a vasárnapi országos Postás kupán, így a Csepel elleni bajnokin sem tudnak pályára lépni. A találkozó első perceiben azonnal letámadott a HFC, de óriási meglepetésre egy előre vágott labdát Kovács kapus rosszul számított ki, a labda átpattant rajta és

Gyuris

elé került, akinek begurítását

Kormos Attila

lőtte a kapuba, 1-0. A folytatásban teljesen behúzódott a kapuja elé az Üllés, a vásárhelyiek nem igazán tudtak semmit kezdeni a mezőnyfölényükkel, a legígéretesebb helyzetet pedig

Domonkos

a kapufára lőtte. Fordulás után azonnal góllal kezdett a vásárhelyi gárda, egy védelmi hibát kihasználva

Piti

került helyzetbe és nem hibázott, 1-1. A gól után tovább támadtak az NB III-asok és a negyedóra végén a szükségből ezúttal bal oldali védőt játszó

Potloka

a vezetést is megszerezte, 1-2. A hátralévő fél órában kemény csatát láthatott a szépszámú közönség, az arany színű mezben játszó hazaiak megpróbáltak egyenlíteni, míg a kék-sárga vendégek támadásaiba sok hiba csúszott. Végeredményben a HFC a vártnál jóval nehezebben ugyan, de kivívta a továbbjutást, így a vásárhelyiek várhatják a következő forduló sorsolását.

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa, 2. forduló

Üllés LC - Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (1-0)

Üllés, 100 néző. Vezette: Bánáthy

Üllés:

Bazsó J. - Bazsó F., Szabó B., Kormos K., Kiss M. - Király (Babarczi), Donciu (Vér), Kormos A., Bodré - Gyuris, Nikolényi (Kohlrusz).

Edző:

Polgár Attila.

HFC:

Kovács - Huszár, Sipos, Bárkányi, Potloka - Kökény - Mátó (Krasznics), Koncz A. (Juhász I. S.), Piti (Major), Domonkos - Varga M.

Edző:

Kandó Róbert.

Góllövők:

Kormos A. ill. Piti és Potlika. Polgár Attila:

"Szépszámú közönség előtt remek mérkőzést játszottunk, sajnos két kapitális védelmi hibánkat a vásárhelyiek könyörtelenül kihasználták."

Kandó Róbert:

"Ritmustalan volt a játékunk, amelybe ráadásul sok pontatlanság is becsúszott, így magunknak tettük nehézzé a továbbjutást."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.