Sport

Kosárlabda: Nyilas István szünetelteti pályafutását

Kosárlabda: Nyilas István szünetelteti pályafutását

2011. szeptember 14., szerda
Kosárlabda: Nyilas István szünetelteti pályafutását
A kiváló játékos itthon marad, nem távozik külföldre, de az eddigieknél több időt szeretne a családjával tölteni, így egyelőre nem áll a Naturtex-SZTE-Szedeák rendelkezésére.Nyilas István kedden este jelentette be Fodor Péter vezetőedzőnek és csapattársainak, hogy szünetelteti pályafutását, azaz a továbbiakban nem vesz részt a közös munkában. Szó volt róla, hogy a kosaras esetleg Ausztriába távozik, végül itthon marad, ugyanakkor az NB I/A-ban ősztől nem erősíti a szegedi együttest. "Az utóbbi időben már nem mindig tudtam megfelelni a saját magam által támasztott követelményeknek. Napi egyet edzettem, míg a profi csapatok játékosai mindenhol két tréningen vesznek részt. Így kellett helytállnom az előző szezonban, ami érzésem szerint többé-kevésbé sikerült is. Ugyanakkor szemem előtt tartom egy korábbi csapattársam mondását: nem akarok a saját karikatúrám lenni. Fontos motivációs tényező volt számomra az is, hogy az eddigieknél több időt szeretnék családommal tölteni" - beszélt döntésének hátteréről. Nyilas hozzátette ugyanakkor: nem akar eltávolodni attól az egyesülettől, melynek az alapítás, 1992 óta - Bonifert Domonkos és Molnár Csaba társaságában - kisebb megszakításokkal a tagja. Mint portálunknak elmondta, mindenképpen úgy tervezi, hogy a Szedeákért fog dolgozni, hogy milyen formában, azt a vezetőséggel közösen találják ki. A maga részéről mindenre nyitott, semmit sem zár ki. "A többiekkel azt is közöltem, hogy amennyiben valamilyen ok miatt létszámgondokkal küzdenek, akkor szívesen besegítek akár egy-egy edzésen, ám a meccseket már nem tudom vállalni. Úgy gondolom, nem okozok gondot ezzel, számíthattak, felkészülhettek rá, hogy nem számolhatnak velem a következő évadban." Arra a kérdésünkre, tudatosan hagyott-e kiskaput a folytatást illetően azzal, hogy nem befejezte, csupán szünetelteti aktív karrierjét, a sportoló úgy felelt: soha nem mondd, hogy soha. "Természetesen egy hosszabb szünet után ebben a korban nehéz lenne később újra A csoportban szerepelni. Ugyanakkor semmit sem szeretnék kizárni. Ha úgy érzem, elképzelhető, hogy újrakezdem majd valahol, valamilyen szinten, akár az egykori játékostársakkal" - fogalmazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.