Kétszázból 139 mandátuma lenne a Fidesz-KDNP-nek

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nézőpont Intézet az általa készített vegyes választási modell alapján úgy számol, hogy a jelenleginél kisebb, 200 tagú Országgyűlésben 139 mandátuma lenne a Fidesz-KDNP-nek, 31 az MSZP-nek, 24 a Jobbiknak, 6 pedig az LMP-nek – a tavalyi választás elsőfordulós eredményeit figyelembe véve.

Az intézet szombaton juttatta el elemzését az MTI-hez, rögzítve, hogy a 2010-es parlamenti választási eredmények alapján az általa alkalmazott vegyes választási modell változatlan erőviszonyokat eredményezne a kisebb Országgyűlésben, tehát ugyanakkora esélye volna a győztesnek a kétharmad megszerzésére.
A Nézőpont Intézet modelljének alapját a tavalyi választáson választókorú lakosságszám figyelembevételével kialakított egyéni választókerületi rendszer jelenti. “Az ország gazdasági-társadalmi viszonyai szempontjából jelentős térségek önálló képviseletének elősegítése érdekében” 128 egyéni választókerületet alakítottak ki. Álláspontjuk szerint e 128 egyéni kerület mellett az általuk fontosnak tartott értékek – “a stabil kormánytöbbség, a pártok esélyegyenlősége és a választási rendszer közérthetősége” – a 200 tagú parlament modelljében akkor biztosíthatók, ha a választási rendszer az országos listás mandátumok mellett az egyéni választókerületi töredékszavazatok arányában kompenzációs mandátumok megszerzését is biztosítja a pártoknak.

A Nézőpont Intézet koncepciója szerint ezért a választópolgárok által közvetlenül választható 22 országos listás mandátum mellett az egyéni választókerületi töredékszavazatok alapján további 50 kompenzációs mandátum fenntartása is szükséges a listás mandátumszerzés ötszázalékos érvényességi küszöbét elérő pártok számára.
Az országos listára szavazással kapcsolatban megjegyzik, hogy az egyszerűen biztosíthatja a külhoni magyar állampolgárok választójogának gyakorlását.
Az elemzők úgy látják, hogy a második választási forduló megszüntetése, tehát az egyfordulós szisztéma tovább erősíti a rendszer egyszerűségét és rugalmasságát, “hiszen a választók számára egyértelmű szövetségi rendszerek alakulhatnak már a választás előtt”.

Előző sztori

A Laposon szedett szemetet a Fidelitas + FOTÓK

Következő sztori

Nem érint lakott területet a zuhanó műhold