/

Gyilkosság Kisteleken – 15 éves gyanúsított

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 15 éves kisteleki fiatalembert gyanúsít a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azzal, hogy megölt és elásott egy 41 éves nőt – közölte a CSMRFK Sajtószolgálata.

A sértettet először eltűntként kereste a rendőrség, mivel bejelentés érkezett, hogy otthonából ismeretlen helyre távozott. Szombaton a délutáni órákban azonban egy Kistelek külterületén lévő tanyán megtalálták a holttestét elásva. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntette miatt indított nyomozást. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként azonnal a rendőrség látókörébe került a 15 éves fiatalember, aki kihallgatása során be is ismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a sértettel egy ideje intim viszonyt folytatott. Az eltűnése napján is találkoztak, majd egy vita hevében megfojtotta a nőt. A holttestet a tanya udvarán elásta, majd a nyomokat szénával takarta el.

A fiatalembert a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását – áll a közleményben.

Előző sztori

4600 milliárd mozoghat a rejtett gazdaságban

Következő sztori

Nemzetközi konferencia az SZTE-n terrorról és esztétikáról