Közélet

Felszámolják az utolsó szegregátumot Vásárhelyen

Felszámolják az utolsó szegregátumot Vásárhelyen

2011. szeptember 30., péntek
Felszámolják az utolsó szegregátumot Vásárhelyen

Elkezdték bontani pénteken Hódmezővásárhely utolsó telepszerű szegregátumát. Havasi Katalin (Fidesz), az alföldi város önkormányzati képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a szegregáció felszámolása nem pénz, hanem elszántság, emberség és akarat kérdése.

A Kincses-telep, az Észak utca 90-92. szám alatt, minden szempontból Hódmezővásárhely leghátrányosabb helyzetű része volt, ahol negyvenkettő, részben önkormányzati tulajdonú, komfort nélküli szociális bérlakásban éltek emberek – mondta a Fidesz helyi elnöki posztját is betöltő politikus. A képviselő közölte: a több mint száz esztendeje épített, 25-30 négyzetméteres egykori cselédlakásokba csupán az áram volt bekötve, a vizet a lakók egy közeli közkútról hordták, s az udvaron lavórban tisztálkodhattak.

Havasi Katalin

hozzátette, hogy a lakók mintegy 70-80 százaléka roma származású, s szinte kivétel nélkül rendszeres szociális segélyből, valamint alkalmi idényjellegű munkákból élt. Mint mondta, az önkormányzat a telep felszámolása mellett döntött, és az embereket saját erőből fokozatosan a város más részein található – az igényeiknek és a lehetőségeiknek megfelelő – magasabb komfortfokozatú bérlakásokba költöztette. A politikus közölte: a szegregáció megszüntetése azonban nem csupán a lakhatáson múlik, döntő fontosságú az oktatás is. A vásárhelyi önkormányzat 2006-ban szervezte át oktatási rendszerét úgy, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya egyetlen általános iskolában sem haladja meg a 20 százalékot. Mint hozzátette, az elmúlt években nemzetközi elismerést elnyert program részeként a pedagógusok külön foglalkoznak e diákokkal, hogy egyetlen kisgyermek se maradjon le. Havasi Katalin hangsúlyozta: Hódmezővásárhely nem a leggazdagabb önkormányzat, mégis saját erőből, állami támogatás nélkül tett jelentős lépéseket a szegregáció megszüntetése ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.