Közélet

Elkezdődött a devecseri emlékpark tavainak kialakítása

Elkezdődött a devecseri emlékpark tavainak kialakítása

2011. augusztus 13., szombat
Elkezdődött a devecseri emlékpark tavainak kialakítása

Elkezdődött Devecserben a vörösiszap-katasztrófa nyomán elbontott házak helyén megépülő nyolchektáros emlékpark tavainak kialakítása - közölte az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs (ÚKT) parancsnoka szombaton az MTI-vel.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Összességében egymillió köbméternyi vörösiszap öntött el három Veszprém megyei települést, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint százhúszan megsérültek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint Devecserben a bontási készenlét 98 százalékos, a 270 bontásra ítélt ingatlanból még öt áll. Benkovics Zoltán parancsnok az MTI-nek elmondta, hogy az emlékpark építési területét a héten adták át a kivitelezőknek, akik szombaton kezdték a három, egyenként félhektáros vízfelületű látványtó kialakítását. Az emlékparkot a tervek szerint az iszapömlés egyéves évfordulóján avatják majd fel. Az ÚKT irányítójának tájékoztatása szerint a héten folytatódott a kolontári halastó vizének átszivattyúzása, semlegesítése, ülepítése, valamint medrének teljes kotrása és a szennyezett anyag elszállítása. Devecser külterületén a Torna-patak és a Marcal folyó medrének kotrását és a szennyezett anyag deponálását végezték, illetve a Csigere-patak átereszeinek építése és az akadályozó növényzet kaszálása zajlott - tette hozzá. Az OKF heti összefoglalója szerint augusztus 8-12. között összesen 1964 köbméter bontási törmeléket és 24.024 köbméter szennyezett anyagot szállítottak be a kijelölt lerakóhelyre. A közlemény szerint az ÚKT folytatta az állami kárenyhítésről szóló szerződések megkötését a károsultakkal, a héten hét készpénzes támogatási és két vállalkozói kárenyhítési szerződést kötöttek. Az önkormányzat újjáépítési csoportja egy pénzbeli és harminckét természetbeni támogatásról szóló szerződést kötött meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.