Közélet

SZTE: előnytelen feltételek mellett működött a SZOTE Klub

SZTE: előnytelen feltételek mellett működött a SZOTE Klub

2011. július 28., csütörtök
SZTE: előnytelen feltételek mellett működött a SZOTE Klub

A Szegedi Tudományegyetem sajtóközleményben reagál a SZOTE Klub működtetésével kapcsolatos problémákra. A Szabó Gábor rektor által ellenjegyzett közlemény szerint az egyetem vezetése nem tervezi a továbbiakban szórakozóhely működtetését a klub helyén.

„A Szegedi Tudományegyetem vezetése megvizsgálta a SZOTE Klub működtetésének körülményeit, és megállapította, hogy a klub az SZTE számára előnytelen kondíciók mellett, és amint az a környéken lakók, illetve az egyetem dolgozóinak panaszai alapján kikövetkeztethető, a környezetét zavaró módon működött. Ezen körülmények megfontolásával az SZTE, élve a vonatkozó szerződésben biztosított hat hónapos indoklás nélküli felmondás jogával, az üzemeltetési szerződést a Tisza Med’97 Kft.-vel megszüntette. Az erre vonatkozó döntés végleges, az egyetem vezetése az épületben hasonló szórakozóhely működtetését sem a korábbi, sem más partner bevonásával nem tervezi. Az ügy kapcsán bizonyos médiumokban az SZTE jó hírét súlyosan sértő megállapítások hangzottak el, amelyekre vonatkozóan az egyetem jogi eszközökkel elégtételt kíván venni”- írja

Szabó Gábor

egyetemi tanár,az SZTE rektora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.