Közélet

Démász: még 1300 fogyasztó van áram nélkül

Démász: még 1300 fogyasztó van áram nélkül

2011. július 21., csütörtök
Démász: még 1300 fogyasztó van áram nélkül

A több mint egy napja folyó megfeszített munka ellenére 1300 fogyasztónál még nem tudták helyreállítani az áramszolgáltatást az EDF Démász Zrt. szakemberei a szerdai vihar után – tájékoztatta Tóth József, az EDF Démász Partner Kft. ügyvezetője csütörtökön az MTI-t.

Csütörtök délelőtt 11 órakor még 44 településen volt ellátatlan fogyasztó, s három helyen - Kiskunfélegyházán, Ópusztaszeren, Nagykőrösön - száznál is több ügyfelet érintett az áramkimaradás – közölte a szakember. Az ország középső részén szerda reggel a vihar miatt kidőlt fák jelentősen megrongálták a társaság villamosenergia-hálózatát. Az időjárás 85 településen összesen 70 ezer fogyasztónál okozott áramkimaradást. Az intenzív vihar okozta károk helyreállítása szerdán egész nap és egész éjszaka tartott. A hálózatban keletkezett hibák felderítésében részt vettek a tűzoltóság, a katasztrófavédelem szakemberei, valamint az áramkimaradás által tartósan érintett települések polgármesterei, lakosai. Az üzemzavarok elhárításába a cég valamennyi szakembere és sok külső vállalkozó is bekapcsolódott. Az energetikai társaság több helyen saját és kölcsönzött aggregátorok segítségével biztosítja az áramszolgáltatást – tudatta az ügyvezető igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.