Bulvár

21 ezer gyerek, 26 tonna kartondoboz

21 ezer gyerek, 26 tonna kartondoboz

2011. július 4., hétfő
21 ezer gyerek, 26 tonna kartondoboz

Több mint 26 tonna szelektíven összegyűjtött italos kartondobozzal eddigi legsikeresebb Iskolai és Óvodai Gyűjtőprogramját zárta az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ). Magyarország 8 városának 94 intézményében, 8 hónapon át 21.258 gyerek gyűjtötte a tejes és gyümölcsleves dobozokat az IKSZ programjában.

A programban résztvevő intézmények pedagógusainak segítségével a gyerekek mintegy 26 tonna, azaz több mint 860.000 darab italos kartondobozt gyűjtöttek össze. Ha ezeket a szelektíven összegyűlt dobozokat egymás után raknánk, hosszuk megfelelne a Budapest és Szeged közötti távolságnak. A tavaly októberében indult nagyszabású gyűjtőakció célja az volt, hogy felhívja a gyerekek, szüleik és a pedagógusok figyelmét arra, hogy az italos kartondobozok szelektíven gyűjthetők és újrahasznosíthatók. E mennyiség szelektív gyűjtése és újrahasznosítása révén 160 darab felnőtt fa kivágását előzték meg a szorgalmas gyerekek.

Az akció keretein belül kimagaslóan jó eredményeket értek el az egyes városok intézményei: a program részeként Miskolcon 9.044 kg, Budapest X. kerület 3.581kg, Szegeden 3.280 kg, Budapest XVII. kerület 2.309 kg, Gyöngyösön 2.293 kg Budapest XIV. kerület 2.224 kg Dunakeszin 1.215 kg, Tiszafüreden 974 kg, Szentendrén 839 kg, Várpalotán 243 kg kilogramm italos kartondobozt gyűjtöttek szelektíven a gyerekek.

Az IKSZ és a helyi kommunális szolgáltatók szakmai együttműködésével ismét megrendezésre került az Iskolai és Óvodai Italos Karton Gyűjtőprogramok. Az idén minden eddiginél több intézmény csatlakozott. Gyöngyösön, Várpalotán, Dunakeszin, Miskolcon, Szentendrén, Szegeden, Tiszafüreden, valamint Budapest X., XVII. és XIV kerületeiben 2010 októberétől egészen 2011 májusáig gyűjthették a gyerekek az italos kartondobozokat. Iskolánkénti és Óvodánkénti adatok a

www.italoskarton.hu

honlapon. „Nagyon örülünk a gyerekek szorgalmának. Környezetünk védelme szempontjából minden egyes szelektíven gyűjtött italos kartondoboz érték, hiszen ezzel nem a környezetet terheljük és a Föld véges természeti erőforrásaival is takarékoskodhatunk” – nyilatkozta

Baka Éva

, az IKSZ ügyvezető igazgatója. „Meggyőződésünk, hogy oktatással irányíthatjuk rá a gyerekek, rajtuk keresztül pedig szüleik figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelemének fontosságára” – hangsúlyozta az igazgató asszony. A szelektíven gyűjtött italos kartondobozokért cserébe az IKSZ minden a programban résztvevő iskolát és óvodát az összegyűjtött mennyiséggel arányosan jutalmazott. Kezdetben 15 Ft/kg, később pedig 20 forintot is kaphattak az intézmények kilógrammonként az összegyűjtött, 75%-ban papírból készült dobozokért. Sőt, az adott településen legtöbbet gyűjtő óvoda és iskola díját az IKSZ megduplázta. Így Budapest X. kerületében például a Kincskereső Óvoda 11.540 forint, Gyöngyösön a Felsővárosi Általános Iskola pedig 23.900 forint díjban részesülhetett. Az országos összehasonlításban a miskolci Avastető Óvoda Leszih úti Tagóvodája ért el kiemelkedő eredményt. Ők közel 1,5 tonna dobozért 56.300 forintot kaptak az IKSZ jóvoltából.

Magyarországon évente közel 400 millió darab italos kartondoboz kerül forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a 3,2 millió magyar háztartás átlagosan 100-125 darab italos kartondobozt használ el egy év alatt. Ennek a mennyiségnek azonban csupán 17%-át, azaz a családonként 21 darab italos kartondobozt gyűjtenek vissza szelektíven, míg a fennmaradó 104 darab, azaz összesen 332 millió doboz a hazai szeméttelepekre kerül. Ebből a mennyiségből közel 1 millió doboz juthatott vissza a körforgásba az IKSZ most zárult akciójának eredményeként. Érdekesség, hogy egy átlagos méretű fenyőfából 5.300 darab italos kartondobozt lehet készíteni. Az 1 fának megfelelő a dobozmennyiségből nyert újra-papírból mintegy 700 db füzet készíthető, amely további fákat menthet meg a kivágástól. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhattak meg az IKSZ környezetvédelmi óráin, melyet a tanév során számos iskolában és óvodában tartott az egyesület az érdeklődő gyerekeknek. Mivel az italos karton 75%-ban jó minőségű papírból készül, ezért újrahasznosításával papíripari termékek gyárthatók. Ma már számos olyan papírgyár működik Európában, amely főként italoskarton-csomagolás újrahasznosítására specializálódott. Így például a Grätz melletti Mayer-Melnhof papírgyárba kerül a Magyarországon összegyűjtött italos karton dobozok nagy része.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.