Sport

Sikert aratott a lövészet a Sportágválasztón

Sikert aratott a lövészet a Sportágválasztón

2011. június 8., szerda
Sikert aratott a lövészet a Sportágválasztón

Hatalmas sikert hozott a II. Szegedi Nagy Sportágválasztó, melyre két nap alatt több mint kilencezren látogattak ki, s ismerkedtek közelebbről 53 sportággal. A népszerű rendezvényen a Szeged Városi Lövészklub is jelen volt – képviseletükben Pernyész Csaba sportlövővel beszélgettünk.

– Mennyire népszerű a lövészet a Sportágválasztón?

– Örömmel mondhatom, hogy szerencsére nagy népszerűségnek örvendünk. A hétvégi sportágválasztón állandóan jöttek gyerekek, közülük csak a tíz év fölöttieket engedtük lőni, de így is, csak az első napon 1500 lövedéket használtunk el. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mindenki háromszor lőtt, könnyű kiszámolni, hogy legalább ötszázan voltak. Nagyon szerették a gyerekek, főleg amiatt, hogy bukócélra lövünk, vagyis azonnal látszik a lövés eredménye, azaz sokkal látványosabb, mint egy egyszerű lőlapot lyukasztgatni. Légpuskával voltunk kinn, s bár magam pisztolyos vagyok, ilyen jellegű bemutatóra inkább a puskát preferálom, mivel a pisztolynál több dologra kell figyelni és több mindent kell megtanítani.

– Milyen szakágak vannak a Szeged Városi Lövészklubnál, mikkel ismerkedhetnek meg a lőni vágyók?

– Az IPS-en kívül gyakorlatilag a sportlövészet minden szakága szerepel nálunk. Férfiaknál 10 méteres légpisztoly és légpuska, 25 méteres sportpisztoly – 30+30 pontlövés és gyorslapra lövés, valamint gyorstüzelő pisztoly, illetve 50 méteres szabadpisztoly és fekvő puskalövészet. Nőknél 10 méteren ugyanazok, mint a férfiaknál, 25 méteres szám itt is 30+30-as sportpisztoly, valamint van 3x20 lövéses puska összetett, azaz fekvő, álló és térdelő helyzetből kell 20-20 lövést leadni 50 méteres távolságra. Gyakorlatilag nincs olyan olimpiai szám, ami ne szerepelne kínálatunkban.

– Kikre a legbüszkébb a lövészklub, milyen sikereket érnek el a szegedi lövészek a versenyeken?

– Legkiemelkedőbb teljesítményű sportlövőnk jelenleg az ifjúsági olimpikon

Bartók Csaba

, aki Szingapúrban 20. helyezést ért el az első ifjúsági olimpián, és az országos bajnokságokon 60 lövéses légpisztolyban kétszer, 30+30-as sportpisztolyban és szabadpisztolyban egy-egy alkalommal nyert eddig bajnoki címet. De meg kell említenem

Biatovszki Mátét

, aki a 2010-es világbajnokságon 15. lett, testvérét,

Biatovszki Mirát

, aki 2007 szeptemberében a Tajvanon, a Siketlimpián új világcsúccsal diadalmaskodott, vagy

Tóth-Molnár Gábort

, aki legutóbb a MEFOB-on bronzérmet szerzett 60 lövéses légpisztolyban.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó sportlövő legyen, illetve milyen adottságokat sajátíthat el, aki lövésznek áll?

– Abszolút nyugalom, fokozott koncentráció szükséges ehhez a sportághoz, hiszen minden egyes lövés egy külön verseny. A lövés nem ott kezdődik, hogy a lövész felemeli a fegyvert, be van töltve és lőni fog, hanem ott, hogy fejben már eleve lejátssza, mit fog csinálni: légzés, beállás, fixen megáll, nem mozog… Az effajta koncentráció-fejlesztés sokat segít a tanulásban, hiszen a sportoló így jobban odafigyel, hogy mit és hogyan tanul, illetve pontosabban, jobban megjegyzi azt, amit más bemagol. Éppen ezért szeretjük, ha a diákok lejárnak hozzánk sportolni, lőni, hiszen az elsődleges az, hogy tanuljanak, s a lövészet így tud segíteni nekik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.