Sport

Partvonal: górcső alatt a megyei utánpótlás-bajnokságok

Partvonal: górcső alatt a megyei utánpótlás-bajnokságok

2011. június 4., szombat
Partvonal: górcső alatt a megyei utánpótlás-bajnokságok

A megyei labdarúgó-utánpótlás Sahin-Tóth Dezső szemével

Lassan befejeződnek a labdarúgó megyei utánpótlás-bajnokságok, így állandó szakértőnk, Sahin-Tóth Dezső, a SZEOL SC Kft. szakmai ügyvezetője megkezdi a szezon értékelését.

Tavaly nyáron a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség akkori elnöksége azzal a céllal indította útjára a korosztályos bajnokságokat, illetve erősítette meg bizonyos programjait, hogy minél jobbá, színvonalasabbá tegye a megyei utánpótlás-nevelést – tekint vissza

Sahin-Tóth Dezső

, aki akkor szakmai alelnökként koordinálta ezeket a folyamatokat.

A gyerekeket és a játékvezetőket is segítené az U12-es bajnokság

„Teljes körű munkát nem tudtunk végezni, hiszen mint ismeretes, a labdarúgásunkban bekövetkezett változások megtörték a megyei szövetségek megkezdett tevékenységét. Igazán azonban azt tartom problematikusnak, hogy még mindig nem látni egyértelműen a Magyar Labdarúgó-szövetség egységes utánpótlás-stratégiáját. Illetőleg azt tapasztaljuk, az építkezést felülről kezdték el, az akadémiákat támogatják kiemelten. Mi szerettük volna, ha alulról indul kezdődik el a munka, ennek jegyében is hívtuk életre tavaly az U12-es megyei pontvadászatot. A kezdeményezés sikeresnek értékelhető, maga a lebonyolítás már kevésbé, talán túl nagy teret hagytunk a csapatok önrendelkezésére. Biztos vagyok benne, nagy szükség van a 7+1-es játék és a nagypályás futball között, erre szolgálhat a két tizenhatos közötti meccsekre épülő sorozat. Ha az MLSZ és a Csongrád Megyei Területi Igazgatóság is támogatja elképzeléseinket, ősszel rendes bajnoki rendszerben írnánk ki az U12-es küzdelmeket” – beszél a tapasztalatokról és a lehetőségekről. Sahin-Tóth Dezső szerint mindez nemcsak a gyerekek fejlődését (átmenetét) segítené elő, hanem az ifjú játékvezető-generáció képzését is, ők ugyanis az U12-eseknél meccstapasztalatit is szerezhetnének az elméleti és gyakorlati vizsgák mellé.

Furcsaságok az új versenykiírásokban

A szakember úgy véli, az előkészítő bajnokságok sem működtek ebben az évadban a legjobban ezzel a lét- és mérkőzésszámmal. Sajnos a résztvevők nem kaphattak elég meccsterhelést. Itt azonban figyelembe kellett venni a csapatok lehetőségeit (vagy előkészítő, vagy serdülő korosztályt kellett versenyeztetni). Hozzáteszi azonban: az MLSZ által bemutatott új versenykiírásokban is számtalan furcsaság fedezhető fel ezen a téren. „Értetlenül állok például az előtt, hogy az előkészítőt U14-ről U13-ra vitték le, illetve a megyei II. osztályban csak az U19 indítása a kötelező, a többi ajánlott. A megyei I. osztályban pedig az U19 és az U16 kötelező, az U13 ajánlott, az U7, U9 és U11 megint csak kötelező. Adott esetben ez oda vezethet, hogy hatalmas szakadék alakul ki az egyes korosztályok között” – vázolja. Sahin-Tóth Dezső arra is felhívja a figyelmet, ennek az idénynek a tapasztalatai is azt mutatják: az MLSZ-nek azt kellene elősegítenie, hogy a kisebb településeken is minék inkább ki lehessen csábítani a gyerekeket a pályákra, illetve ezek a települések működjenek együtt a környező nagyobb városok klubjaival. Egyre égetőbb problémát jelent ugyanis a merítési bázis szűkülése – sajnos kevés gyerek focizik, illetve nehezen motiválhatóak a fiatalok.

A megyében tartani a tehetségeket

Örökös vitára ad okot az utánpótlás-versenyeztetés rendszerében az is, milyen életkortól váljék meghatározóvá az eredményesség mint tényező. „Sajnos ezen a területen továbbra is komoly gondokat látok. Elvileg 11 éves kor alatt nem kötelező a tornákon igazolással, játékengedéllyel rendelkezni. Sokszor azonban az együttesek még a diákigazolványokat sem hajlandóak felmutatni, mikor felmerül a gyanú, hogy 'túlkorosokat' szerepeltetnek. Több viadalon robbantak ki heves viták idősebbek (vélt vagy valós) szerepeltetése miatt megyénkben is. Ezt rendkívül szerencsétlennek tartom” – ítéli el a jelenséget. Szintén megoldandó feladatot jelent a tehetségek megyénkben tartása. A közeli Kecskeméten is immár akadémiai képzés folyik, csak télen az 1996-os születésűek Csongrád megyei válogatottjának három meghatározó emberét csábították oda. „Szerencsére még mindig rengeteg a tehetséges ifjú a megyében, illetve elkötelezett, lelkes, kiváló szakemberek sora dolgozik velük. Ugyanakkor elkeserítő, hogy az MLSZ által az utánpótlás támogatására szánt keretből sem az első, sem a második körben nem részesültünk, azóta pedig nem hallani újabb forrásokról.” Sahin-Tóth Dezső végezetül portálunkon keresztül is kéri a megyei I., II. osztályú felnőttbajnokságokban dolgozó trénereket, adott esetben bátran forduljanak ők is az utánpótlás felé. Mint fogalmaz, szaktudásukra nagy szükség lenne a gyerekek, fiatalok mellett is. Velük is lehet sikereket elérni, komoly kihívást jelenthet egy-egy korosztályos alakulat irányítása, felnevelése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.