Sport

Kajak-kenu: Bozsik duplázott, újabb szétlövések (Frissítve)

Kajak-kenu: Bozsik duplázott, újabb szétlövések (Frissítve)

2011. június 12., vasárnap
Kajak-kenu: Bozsik duplázott, újabb szétlövések (Frissítve)

A kenus Bozsik Attila vasárnap begyűjtötte második sikerét 200 m-en a kajakosok és kenusok Eb- és vb-válogatójának második fordulójában, Szegeden, így biztosította a helyét a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalon, illetve az augusztusi, szintén Szegeden sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatban.

Bozsik párosban

is nyert

Horváth Gáborral

, mivel azonban - ahogy

Storcz Botond

szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - egy távon belül nem lesz lehetőség a duplázásra, ebben a számban az ezúttal második

Nagy Péter, Lantos Ádám

duó szállhat majd vízre a szerb fővárosban. Férfi K-2 200 m-en hétfőn úgynevezett szétlövés dönt a most győztes

Sík Márton, Beé István

kettős és az első körben diadalmaskodott

Horváth Bence, Szomolányi Máté

egység között; utóbbi ezúttal csak harmadikként ért célba. Bár női K-1 1000 m-en az első fordulóban győztes

Kovács Katalin

távollétében vasárnap

Csipes Tamara

nyert, ebben a számban nem lesz szétlövés, az indulót kedden jelölik ki.

Storcz

terve szerint az Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora. A pótválogatót hétfőn 10 órától bonyolítják le - négy számban (férfi C-2 1000 m-en, K-1 és K-2 200 m-en, illetve női K-1 200 m-en) lesz úgynevezett szétlövés -, a végleges Eb-csapat keddre alakul ki.

Eredmények a szövetség honlapja alapján:

férfiak:

C-1 200 m (olimpiai szám):

1. Bozsik Attila (BSE-ESMA) 40.870 mp 2. Horváth Gábor (EDF Démász-Szeged) 41.134 3. Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 41.230

C-2 200 m:

1. Bozsik A., Horváth Gábor 37.432 2. Nagy P., Lantos Ádám (Graboplast Győri VSE) 38.500 3. Horváth Gergely, Végh Attila (Építők, BSE-ESMA) 38.968

K-2 200 m (olimpiai szám):

1. Sík Márton, Beé István (EDF Démász-Szeged, Domino Honvéd) 32.947 2. Molnár Péter, Dudás Miklós (Tiszaújváros, Bomba Angyalföldi VSE) 32.977 3. Horváth Bence, Szomolányi Máté (Graboplast Győri VSE) 33.301

további eredmények: K-1 500 m:

1. Kugler Attila (MTK) 1:38.516 p 2. Tóth Dávid (MTK) 1:38.588 3. Slezsák István (Domino Honvéd) 1:39.122

K-2 500 m:

1. Tóth, Kulifai Tamás (MTK) 1:27.738 2. Németh Balázs, Péter Kristóf (Graboplast Győri VSE) 1:29.604 3. Német G. Dániel, Németh Tamás (MULTI VSE) 1:30.024

C-1 500 m:

1. Korisánszky Péter Dániel (Csepel) 1:48.157 2. Volein Viktor (MTK) 1:48.775 3. Németh Szabolcs (MTK) 1:50.599

C-2 500 m:

1. Széles Gábor, Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 1:39.597 2. Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik (MTK, BKV Előre) 1:40.761 3. Tóth Márton, Mike Róbert (BKV Előre, MTK) 1:41.643

K-1 5000 m:

1. Pauman Dániel Máté (MTK) 20:28.662 p 2. Noé Bálint (Vác) 20:28.752 3. Boros Adrián (Vác) 20:42.396

C-1 5000 m:

1. Varga Dávid (MTK) 22:49.814 p 2. Kövér Márton (Csepel) 23:13.208 3. Fürdök Gábor (EDF Démász-Szeged) 23:14.984

nők:

K-1 1000 m:

1. Csipes Tamara (Domino Honvéd) 3:59.031 p 2. Szabó Gabriella (Domino Honvéd) 3:59.205 3. Csay Renáta (Graboplast Győri VSE) 4:01.233

C-1 200 m:

1. Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 53.040 mp 2. Marschalkó Alexandra (Csepel) 54.756 3. Baravics Gyöngyvér (Csepel) 55.146 további eredmények:

K-2 1000 m:

1. Szabó, Kovács Katalin (Domino Honvéd) 3:33.948 p 2. Medveczky Erika, Sarudi Alíz (MTK) 3:35.214 3. Horváth Alexandra, Kárász Anna (EDF Démász-Szeged) 3:37.008

K-1 5000 m:

1. Csipes 22:39.823 p 2. Folláth Vivien (Szolnok) 22:40.447 3. Csay 22:41.059

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.