Vissza nem térítendő támogatás vállalkozásfejlesztésre

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A KA-VOSZ Zrt. újonnan alapított pénzügyi leányvállalata, a KA-VOSZ Vállalatfejlesztési Zrt. május 2-ától megkezdte az Új Széchenyi-terv Kombinált Mikrohitel és az Új Széchenyi Hitel Program termékeinek forgalmazását, amely akár kezdő vállalkozások számára is kedvező kamatozású mikrohitelt nyújt vissza nem térítendő támogatással kiegészítve.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában gazdasági fórum keretében ismertették az egybegyűlt vállalkozókkal, érdeklődőkkel a VOSZ és a Kamara irodáiban igényelhető termékek részleteit.
Tráser Ferenc, a CSMKIK alelnöke reményét fejezte ki, hogy minél több vállalkozó fogja igénybe venni az új mikrohitel programot, Szentgyörgyi Pál önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, ha a kormány elképzelése szerint sikerül csökkenteni az államadósságot és növelni a foglalkoztatást, akkor a gazdaság is magára talál, s elindul a növekedés. A konvergencia program szerinte nem egyforma megítélésre talált idehaza és külföldön, ezért az EU-ban és a valutaalapnál óvatosabb optimizmussal fogadták. Szentgyörgyi is megerősítette, jó gazdasági akciók, döntések kellenek, s támogatandók a hasonló fórumok, értekezletek, ahol van miről beszélni.
Ezt követően Félegyházi Éva, a KA-VOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. termékfejlesztő munkatársa ismertette, ki, milyen feltételek mellett pályázhat kombinált mikrohitelre. A konstrukció keretében már 10 százalék önerő mellett fejlesztésre, bővítésre 1-8 millió forint kedvező kamatozású, maximum 10 éves futamidejű beruházási mikrohitel igényelhető, amihez ugyanazon eljárásrend során 1-4 millió vissza nem térítendő támogatás is társítható. Ahogy a fórumon is elhangzott, mindannyiunk érdeke egy versenyképes vállalkozói réteg támogatása, akik eredményes működésükkel hozzájárulnak a megye, s egyben az ország sikeréhez. A kérdésekből is látszott, a rendezvény kiváló alkalmat biztosít a vállalkozások számára, hogy szakértőktől első kézből értesüljenek a számukra talán leghasznosabb hitelkonstrukcióról, illetve gyakorlati útmutatást kapjanak az igénylés lehetőségeiről.
Szakács József, a VOSZ Csongrád Megyei Szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy kezdő vállalkozók is kaphatnak támogatást, amire ez idáig nem volt lehetőség. Együtt működik a kedvező hitel és a vissza nem térítendő támogatás, ami lehetőséget biztosít arra, hogy leküzdjük a magyar kisvállalkozókra olyannyira jellemző két fő gondot – fogalmazott az elnök: a tőkeszegénységet és a hitelképtelenséget.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

A kör, s középen a Frittmann + FOTÓK

Következő sztori

Kortárs finn képzőművészek tárlata Szegeden

Legutóbbi hasonló cikkek