Sport

Labdarúgás: pontokat hagyott Domaszéken az IKV

Labdarúgás: pontokat hagyott Domaszéken az IKV

2011. május 10., kedd
Labdarúgás: pontokat hagyott Domaszéken az IKV

Az első és a második félidőben is rengeteg lehetőséget puskáztak el a szegediek, így a hajrára emberhátrányba is került Domaszék felül tudott kerekedni a megyei III. osztály 28. fordulójában.

A harmadik helyezett Domaszékhez látogatott a megyei III. osztály 28. fordulójában vasárnap az IKV Alsóváros gárdája. Eseménydús találkozón a jóval rutinosabb labdarúgókból álló Alsóváros rengeteg helyzetet dolgozott ki az első félidőben, de a befejezések rendre erőtlenre sikeredtek, és ahogy lenni szokott: a dobogós helyezésre hajtó Domaszék két támadás végén jutott biztosnak tűnő előnyhöz. A második félidőre átszervezett Alsóváros a szünet után szűk negyedóra alatt kiegyenlített, emberelőnybe is került, több alkalma volt a vezetés megszerzésére, ám a hajrá a nagyot küzdő hazaiaknak sikerült jobban, és tartották otthonukba a három pontot. A szegediek így egy helyet rontva visszaestek a tabella kilencedik pozíciójába. Két hazai találkozó következik majd

Kiss Ferenc

együttese számára szerdán a Kübekháza, szombaton pedig a Deszk csapata lesz az ellenfél 17 órai kezdettel a Szabadság téren.

A megyei III. osztály 28. fordulójában:

Domaszék SK

– IKV Alsóváros SE 4-3 (2-0).

Domaszék, 100 néző, vezette: Cser (Kádár-Németh).

Domaszék:

Baranyás Cs. – Fodor Zs., Oláh, Kiss, Deli, Kertész, Klötzl, Deák Zs., Dönczi (Ábrahám 65'), Fülöp (Deák T. 80'), Fodor M.

Edző:

Csányi Lajos.

IKV Alsóváros:

Farkas I. – Daróczi, Farkas M., Kéri, Török, Pipicz, Tóth G., Szentágotai, Szepesi, Farkas K. (Martonosi A. 46'), Káity.

Edző:

Kiss Ferenc.

Gólszerzők:

Fodor M., Klötzl, Oláh, Deák Zs., illetve Káity, Martonosi A. (11-esből), Tóth G. (11-esből)

Sárga lap:

Fodor Zs., Klötzl, illetve Török, Daróczi, Kéri, Szepesi

Kiállítva:

Deli (65')

A meccs krónikája:

29. perc:

Deák Zs. 25 méteres lövése a felső lécről Fodor M. elé pattant, a csatár 10 méterről a jobb sarokba helyezte a labdát;

1-0

39. perc:

Klötzl 14 méterről lőtt az alsóvárosi kapuba,

2-0

49. perc

: Farkas M. beadását Káity 10 méterről emeli a léc alá;

2-1

58. perc:

Szepesit a büntetőterületen belül felvágták. 11-es! Martonosi A. laposan a jobb alsó sarokba küldte a labdát;

2-2

65. perc:

A középen kiugró Farkas M.-t hátulról kaszálta el Deli, ezért a domaszéki védő piros lapot kapott. A szabadrúgásból, 18 méterről Szepesi a bal oldali kapufát találta el.

83. perc:

A felfutó Oláh 16 méterről, félmagasan a kapu bal oldalába küldte a labdát;

3-2

85. perc:

Deák Zs. gyors hazai támadás végén, 18 méterről erős lövést küldött a vendégcsapat kapuja közepébe;

4-2

90. perc:

A védőt kicselező Tóth G.-t buktatták a büntetőterületen belül. Ez is 11-est, amit a sértett biztosan küldött a jobb sarokba;

4-3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.