Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Gazdaság

Fidesz: Botka rosszul is számol, s a csomagja sem jó (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Nem létezik az 500 milliós hiány, ami miatt Botka László rendkívüli pénzügyi állapotot hirdetett az önkormányzatnál, továbbá a Fidesz-KDNP frakciója visszautasítja a polgármester költségvetési módosító javaslatát – a Botka-csomag a fogyatékosoktól, a rászorulóktól, a gyermekektől, az egészségügytől, az oktatástól akar pénzt elvenni. Ezt a frakcióvezető és a városfejlesztési és külügyi tanácsnok mondta el sajtótájékoztatóján. A Városháza közleményben reagált az elhangzottakra.

Bohács Zsolt és Gyimesi László szerint a VTV Szeged műsorában már maga Solymos László alpolgármester is csak 90 milliós hiányról beszélt. A jobboldali politikusok szerint egyébként ennek mértéke valójában nem lehet több 60-70 milliónál, szó sincs tehát 500 milliós lyukról. „Ezt szakmai szemmel kell megvizsgálni, amit most a pénzügyi bizottság meg is tesz majd. Két nappal ezelőtt már ülésezett a testület, és hétfőn is folytatja a munkát” – emelte ki Bohács Zsolt. Gyimesi kiemelte, ráadásul több tartalékot is lehet képezni a 67 milliárdos szegedi büdzsében. Erre a célra szolgálhat például a közvilágításra szánt pénz, amit most furcsamód közel 200 millióval többre terveztek, mint tavaly.

Gyimesi arról is beszélt, hogy Botka Lászlónak pusztán a hisztériakeltés miatt felmerült költségvetési megszorító csomagját – amit a polgármester a szakbizottságok elé terjesztett – nem lehet elfogadni, hiszen több mint 200 millió forintot akar elvenni a legrászorultabb társadalmi csoportoktól. „Amennyiben Botka László javaslatát elfogadná a közgyűlés, nem kapnának pénzt a fogyatékosügyi szervezetek, megszűnne a városban az utánpótlás-nevelés támogatása, de még az orvosi rendelők karbantartására sem jutna pénz. A polgármester megvonná a lakbér- és lakáshoz jutási támogatást, gyakorlatilag megsemmisítené a szociális és gyermektámogatási keretet” – hangsúlyozta Gyimesi hozzátéve, hogy ha valahonnan most pénzt kell elvenni, akkor csak is a látványberuházásoktól lehet. A Botka-csomag ezzel szemben éppen a rászorultakat hozná még nehezebb helyzetbe, azokat, akiket az utóbbi két ciklusban is hátrányosan érintettek a szocialisták intézkedései. A Fidesz-KDNP frakciója ezért biztosan nem támogatja a polgármester által benyújtott megszorító csomagot, az anyag a képviselő szerint vitára sem érdemes. „A költségvetés aktuális kérdéseinek rendezése érdekében a pénzügyi bizottság már megkezdte a munkát, itt kell kidolgozni az érdemi javaslatokat a következő közgyűlésig” – így a politikus.

A városháza reakciója

Solymos László alpolgármester az alábbi közleményben reagált a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

“Az április 15-i közgyűlésen a Fidesz és a Jobbik – a februárban elfogadott költségvetéshez képest – közel 500 millió forint plusz pénzt adott az általuk kinevezett cégvezetők által irányított önkormányzati cégeknek. A költségvetésben ez a pénz volt a fedezete a polgármester által megjelölt zárolt előirányzatoknak, önként vállalt önkormányzati feladatoknak. Nem a polgármester, hanem a Fidesz és a Jobbik képviselői vették el a pénzt ezzel a döntésükkel a legrászorultabb rétegektől!

Az IKV-nál hagyott 330 millió forint mintegy másfélszerese a méltányossági ápolási díj egyéves összegének, amelyet az önkormányzat már kénytelen volt megszüntetni a csökkenő kormányzati támogatások miatt. Amennyiben a Fidesz nem akarja a legrászorultabb rétegektől megvonni az önkormányzati támogatást, akkor a következő közgyűlésen elveszik az IKV-tól a 330 millió forintot, hogy annak felhasználásáról az önkormányzat és ne a cég vezetője dönthessen. Ha ezt nem teszik meg, akkor nem lesz fedezet az említett feladatok finanszírozására” – szól az MSZP-s alpolgármester válasza.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újabb pályázati lehetőségek nyíltak a Magyar falu programban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Iskolai és óvodai felújításokat támogat a kormány.

Tovább olvasom

Közlekedés

Csökkent az üzemanyagok ára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Négy forinttal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Pályázat indult a tanodák működtetésére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több mint két és fél milliárdos keretösszegben.

Tovább olvasom

Aktuál