Közélet

Szentistványi a Botkával szembeni alternatívát hiányolja

Szentistványi a Botkával szembeni alternatívát hiányolja

2011. április 20., szerda
Szentistványi a Botkával szembeni alternatívát hiányolja

A legutóbbi közgyűlésen történteket már több politikus is értékelte portálunkon. Ezúttal Szentistványi Istvánt, az LMP önkormányzati képviselőjét kérdeztük, aki többek között a Fidesz elképzelés nélküli városirányításáról és az MSZP minden baloldaliságot nélkülöző politikájáról mondott véleményt.

Az LMP önkormányzati képviselője azzal kezdte: tavaly a választási kampányban sok szempontból egyetértettek a Fidesszel, miszerint az a városfejlesztési politika, amit a Botka-féle vezetés képvisel, az eddigi formában nem folytatható tovább. Egyrészről ugyanis fenntarthatatlanok a látványberuházások, s később komoly pénzügyi válságba sodorhatják a várost, másrészt ugyanígy téves várospolitikai elképzelés, mely a különböző önkormányzati telkek, ingatlanok gyors és intenzív áruba bocsátására („kiárusítására”) törekszik. „Bíztunk abban, hogy gyökeres változás részesei lehetünk, de semmi ilyesmi nem rajzolódik ki, amint arra a legutóbbi közgyűlés is példát szolgáltatott. A Fidesz hiába kaparintotta meg a döntési jogkörök egy részét azon bizottságok számára, ahol főként jobboldali többség ül, és hiába tudott a cégek élére új vezetőket kijelölni, mégsem bontakozik ki semmilyen, az utóbbi két ciklustól eltérő, komoly változásokkal kecsegtető koncepció. Ahhoz, hogy átformáljuk az eddig felelőtlenül, rossz irányba húzó városfejlesztési filozófiát, kell egy konkrét irány, világos elképzelés a megújulásra” – hangsúlyozta.

De hol az új irány?

Hozzátette: a Fidesz ezt a koncepciót nem tudja felmutatni. „Ehelyett teljesen esetlegesen, különböző érdekcsoportok pillanatnyi erőviszonyainak mentén alakulnak továbbra is a különböző döntések. A hatalmi, gazdasági pozíciók megszerzésére tett törekvéseken kívül eddig semmi mást nem láthattunk még” – tette világossá a politikus kiemelve, hogy a jelenlegi helyzetben a többséget biztosítani tudó képviselőket is felelősség terheli.

Szentistványi István

szerint most már nem lehet csak a polgármesterre mutogatni, nem lehet azt a kényelmes szerepet eljátszani, amit a Fidesz gyakran tett, hogy minden hibás döntésért

Botka Lászlóra

és az őt támogató szocialistákra hárította a felelősséget. „Azt azért túlzónak tartjuk, ahogy a polgármester a vészharangot kongatja a városi cégek üzleti terveiből következő 400-500 milliós átcsoportosítás miatt, de az teljesen nyilvánvaló, hogyha az ehhez hasonló, nem koherens döntések lesznek meghatározóak, akkor az komoly krízishelyzetet eredményezhet a városban” – fűzte hozzá. Szentistványi elmondta, eddig az volt a jellemző, hogy a város beleugrott minden nagyobb, rendkívül látványos fejlesztésbe, ami városszépítészeti és komfortszinten érzékelhető eredményeket hozott ugyan, azzal azonban már senki sem foglalkozott, hogy e beruházások mögött óriási pénztömegek mozdultak meg, melyek kötelező önrészeit összeadva a város hitelállománya jelentősen megugrott, és semmiféle terv nem készült arra, hogy a törlesztés többletterheit hogyan lehet majd könnyíteni később. Hiszen önmagukban ezek a beruházások jelentős mennyiségben nem jelentenek többletbevételt – magyarázta. „Ha pedig az a logika, ami az elmúlt nyolc évben jellemezte a város irányítását, nem tartható, akkor e helyett joggal szeretnénk látni egy jól körülhatárolható alternatív irányvonalat, de egyelőre még nem láthatók azok a pillérek, amelyekre felépíthető lenne egy másfajta városfejlesztési elképzelés” – kritizálta a képviselő a közgyűlés jobboldali többségének munkáját.

A baloldal Szegeden sem baloldal

Az LMP-s képviselő szerint súlyos tévedés, hogy a kormányzati reformok csak a legszegényebb rétegeknek okozhatnak komoly gondot, sokkal szélesebb társadalmi csoportokat érintenek a szociális hálóra rótt további megszorítások. Ezekre az intézkedésekre helyi szinten az önkormányzatoknak is választ kell adniuk, ha nem akarnak még sokkal több embert teljesen kilátástalan helyzetbe sodorni. „A munkanélküli segély 3 hónapra maximálása például a középosztálybéli diplomásokat, családos értelmiségieket is érinti. És nem lehet csak a kormánnyal takarózni, hiszen helyi szinten mindig van bizonyos mozgástér a korrekcióra, az országos viszonyok ellensúlyozására. Ezzel szemben a szociális ellátásról szóló rendelet módosításait nagy többséggel elfogadták a képviselők a februári közgyűlésen, holott ez drasztikusan korlátozza, szűkíti tovább azokat a jogokat, melyeket a város saját hatáskörében biztosít. Az előterjesztést a mostani városvezetés, a szocialisták jegyezték, még mielőtt a költségvetést elfogadták volna. Ez tartalmazta többek között az ápolási díj megszüntetését, amit

Solymos László

alpolgármester terjesztett be. Ráadásul a segélyeket is jelentősen megnyirbálták. Egy baloldali politikai erőnek a szociális kérdéseket kiemelten kell kezelnie, ezeknek az értékeknek prioritást kell élvezniük” – fogalmazott a képviselő, aki hozzátette, hogy jelenleg (úgy tűnik) csak az LMP politizálásban jelenik meg közgyűlési szinten ezeknek a rétegeknek a képviselete, ami rendkívül sajnálatos. A közgyűlésben a jó értelemben vett baloldaliság egyáltalán nincs jelen, még a magát baloldalinak valló MSZP padsoraiban sem. „Különböző érdekcsoportok lobbiznak bizonyos döntések mellett, de nincs valódi érdekképviselet a rászorulók érdekében. Majdnem minden felvetődő szempont az elit, de legalábbis a felső középosztály, illetve a vállalkozói és üzleti szféra érdekeit szolgálja. Még az egyéni választókörben tett lépések is főleg ezt a réteget célozzák, hiszen előbbi a biztos szavazóbázis, az elesettek, a kiszolgáltatottak nemigen” – zárta gondolatait Szentistványi István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.