Egyetem

Jugyus hallgatók játékadománya a gyermekklinikának + FOTÓK

Jugyus hallgatók játékadománya a gyermekklinikának + FOTÓK

2011. április 21., csütörtök
Jugyus hallgatók játékadománya a gyermekklinikának + FOTÓK
A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Hallgatói Önkormányzata a hagyományos kari napok közeledtével nemcsak a bolondozásra, a játékra gondolt, hanem felelősségteljes egyetemi polgárként a gyermekekre is. Ezért szerveztek a Gyermekgyógyászati Klinika kis betegei javára játékgyűjtést. A több doboznyi meglepetést ma délelőtt adták át klinika képviselőinek és a gyerekeknek.Varga Tamás , a JGYPK HÖK esélyegyenlőségi koordinátora portálunknak elmondta, hogy a játékgyűjtést egy hónappal ezelőtt indították el azzal a céllal, hogy megmutassák azt, nemcsak bulizós egyetemistákból áll a társaság, hanem a városért dolgozó, itt élő, és segítő szándékú fiatalokból is. Az igazi kari összefogásként, nagy sikert aratott akcióban rengeteg gyermekjátékot sikerült összegyűjteniük. Az idén 15. alkalommal megrendezett Juhász Gyula Napok keretében az adományt – plüssállatokat, autókat, társasjátékokat, dvd-ket – ma reggel adták át az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika képviselőinek és néhány kis betegnek.

Takarítás az „örökbefogadott” Stefánián

Az elmúlt évben a Juhász Gyula Napok az ökológia téma körül mozgott és ennek keretében a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és a JGYPK HÖK közös megállapodásban rögzítették, hogy a hallgatók örökbe fogadják a Stefániát, jelezve ezzel környezettudatos szándékukat. Ezt a jelképes eseményt tett követte és hasonlóan a tavalyi évhez, az idén is összefogtak a hallgatók és mintegy 180-an kisebb-nagyobb kertészeti és takarítási munkálatokat végeztek a park területén, melyhez a szerszámokat, kesztyűket, zsákokat a környezetgazdálkodási cég biztosított. „Gereblyézünk, rózsát metszünk, sepregetünk, azt csináljuk, amit a városi cég kollégái számunkra kijelölnek” – mondta el portálunknak Ament Balázs, a JGYPK HÖK elnöke. „Negyedévente végezzük ez a munkát. Tény, hogy ez a park teljes állagmegőrzéséhez elegendő, de ez egy felhívó jellegű kezdeményezés, hogy az emberek jobban figyeljenek oda a környezetükre, mind városlakóként, mind pedig egyetemistaként.” Azok a hallgatók, akik egy-egy ilyen eseményen részt vettek, biztosan nem fognak már szemetelni, vandálkodni. Ha ezt az eszmét továbbviszik a saját társaságukba, baráti körükbe, akkor ez szinte piramisként tud majd működni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.