Írjon nekünk

Közélet

Idén sem lesz béremelés a honvédségnél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Idén is elmarad a béremelés a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium dolgozóinál; a tárca és a szakszervezetek között hétfőn megkötött bérmegállapodás értelmében csak a béren kívüli juttatások mértékét emelték, azt is mérsékelten.

Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: a megállapodás jelentőségét hangsúlyozni kell, mivel a tárca jelenlegi, nagyon nehéz anyagi helyzetében ez a “közös erőfeszítésekre való készséget tükrözi”. A miniszter megköszönte minden együttműködőnek, hogy “volt bennük elég erő és bölcsesség” megtalálni a kompromisszumot egy ilyen nehéz helyzetben is.
Czövek János, a Honvédszakszervezet (HOSZ) elnöke azt mondta, a tárgyalás elején béremelést szerettek volna elérni, de a tárcát érintő 26 milliárd forintos elvonás miatt erről letettek.

Hírzóna

Karanténkommentátorokat keres az M2 Petőfi TV és az M4 Sport

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A közmédia két csatornája hétfőtől egyperces videókat vár a vállalkozó kedvű nézőktől.

Tovább olvasom

Közélet

Egy nap alatt 16 fertőzöttet regisztráltak Szabadkán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerbiában eddig összesen 2200 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Osztják a maszkokat a csongrádi városokban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szegeden 50 ezer, Vásárhelyen 8000 védőeszközt vásároltak, Csongrádon minden háztartásba kettőt juttatnak el.

Tovább olvasom

Aktuál