Sport

Egy szegedi blogja a jégkorong-vb-ről: 1. nap + FOTÓK

2011. április 18., hétfő

Repül a bálna

Petró János kollégánk helyszíni élménybeszámolója a Papp László Budapest Sportarénából, a divízió1-es jégkorong-világbajnokságról. Nemzeti válogatottunk vasárnap a hollandok elleni sikerrel nyitotta a feljutásért folytatott harcot. Az emlékezetes 1995-ös női kézilabda vb-n már hivatalossá vált egy Republic-nóta. Igaz, akkor a döntőben Dél-Korea nyert, de ez most nem fordulhat elő. Mert az idei dal refrénje: „még, még, még, még még, ennyi nem elég”, magában hordozza az össznépi kívánságot, most nyerni kell! A Sportarénához közeledve örömmel nyugtázom, többen akarnak jegyet venni, mint eladni. Aztán cseng a telefonom, szegedi csapattársam, Norbinho örömködik, szerzett jegyet, Pest felé tart. És akkor jöjjön egy tipikus szegedi beszélgetés rövid kivonata. - A te jegyed hová szól? - Nem tudom, 214-es vagy 205-ös szektor talán. Mert a tiéd? - Azt nem tudom, de akkor ott találkozunk! Persze, hogy nem láttuk egymást. Mert estére az aréna csordultig telt. De előtte volt még egy meccs, ahol a számunkra legfontosabb ellenfél, Olaszország bemutatkozott. Maroknyi olasz tábor, félmaroknyi spanyol tábor és néhány megszállott magyar néző volt kíváncsi a vb nyitómérkőzésére. Nos, a játék nem sok emléket hagyott bennem, ám egy igazán fontos tapasztalata mégis volt. Az igazán olaszos nevekkel fellépő hátvédsorok (Gruber – Helfer – Hofer – Johnson – Larkin – Lutz) könnyedén zavarba hozhatóak. Mint ahogyan többször tették ezt a spanyol amatőrök. Az olaszok majd harminc percig képtelenek voltak a kapuba találni, azután is csak kétszer, és akkor is csak emberelőnyből. Igaz, az a két gól igazán izmos löketekből esett. Bizakodjunk, hogy szombatig mind az olasz, mind a magyar csapat tartja a formáját. Este aztán robbant a csarnok, olyannyira, hogy a magyar B-közép a hivatalos megnyitót is végigszurkolta. Az elején ránk ijesztettek a hollandok, egy emberelőnyt követően hosszú percekig kapujához szegezték a magyar csapatot. Aztán mintegy varázsszóra kijöttünk a saját védő harmadunkból, és a hátralévő 10-12 percben akár bérbe is adhatták volna azt a játékteret a műkorcsolyásoknak. Gröneveld kapus még egy ideig meccsben tartotta a hollandokat, de Sikorcin szerencsés találatával beindult a magyar henger. Öt perc alatt négyszer kellett az addig remeklő kapusnak a háta mögé nyúlnia, és ezzel a meccs szinte el is dőlt. A második magyar gól után a magyar kispad elkérte a bírótól a pakkot, csak találgatni tudok, hogy a szlovák–magyar csatár, Sikorcin Ladislav tartott igényt az első magyar válogatott gólját felidéző ereklyére. A negyedik magyar dugó után a vezetőbíró megunhatta a Republic-nóta refrénjét, mert olyan gyorsan bedobta a korongot, mintha még erre az estére szólna a repülőjegye visszaútra. S bár a folytatásban változott a játék képe, úgy tűnt, akkor szorítjuk kapujuk elé a hollandokat, amikor éppen kedvük telik benne. Mindenképpen szép, hősies és biztató este volt. Ma a hollandok ellen az olaszok megmutathatják igazi arcukat, miránk pedig a bemutatkozó Dél-Korea vár. Tavaly Szlovéniában kicsit sokkoltak minket, de az örökmérleg alapján (7 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség) mindenképpen bizakodva várhatjuk az esti összecsapást. Hajrá, magyarok, hajrá, Szeged!