Bulvár

Tűz volt a szegedi egyetem hulladékégetőjében

Tűz volt a szegedi egyetem hulladékégetőjében

2011. március 3., csütörtök
Tűz volt a szegedi egyetem hulladékégetőjében

Tűz volt csütörtök hajnalban a szegedi egyetem hulladékégetőjében; a 3-as kiemelt fokozatú tüzet 30 tűzoltó oltotta el reggelre, s az eset során senki sem sérült meg - mondta el a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. A tűzoltóság, a katasztrófavédelem, valamint a Szegedi Tudományegyetem és a hulladékégetőt üzemeltető nonprofit kft. szakemberi azonnal megkezdték a munkát, mely eredményeként a vészhelyzetet a munkakezdésre elhárították.

Tátrai János

kifejtette: hajnali három órakor érkezett a jelzés, hogy a hulladékégető kigyulladt és veszélyes anyagok égtek, köztük kórházi hulladékok. A harminc szegedi és hódmezővásárhelyi tűzoltó mellett a megyei veszélyhelyzeti felderítőcsoport is a helyszínre érkezett. A lángokat sikerült megfékezni. A tűz okát és körülményeit majd a vizsgálat állapítja meg. A harmincszor húsz négyzetméteres fém hullámlemezből készült épület teteje és a benne levő berendezések elégtek, de személyi sérülés nem történt – mondta el a szóvivő. A tűzesemény a betegellátását semmilyen formában nem veszélyeztette illetve veszélyezteti. A tűz bekövetkezésekor két személy dolgozott az üzemben, személyi sérülés nem történt. Az égető azonban működésképtelenné vált, a berendezésekben esett kár 100 milliós nagyságrendű. Az üzemnél jelenleg tűzvizsgálók és környezetvédelmi szakemberek dolgoznak, de a klinika területén a működés zavartalan, elektromos, gépészeti és fűtési alrendszerek nem sérültek meg. A tűzoltóság szakemberei már a tűz keletkezésének okát vizsgálják - tájékoztat az egyetem sajtóközleménye. A katasztrófavédelem szakemberei folyamatos méréseket végeznek, környezetszennyezés nem történt, a lakosságra veszélyes szennyeződés a helyszíni vizsgálatok szerint nem került a levegőbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.