Írjon nekünk

Közélet

Paczolay Péter: indokolatlan lenne az AB hatáskörének csökkentése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Példátlan és indokolatlan lenne az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörének tárgy szerinti korlátozása, s remélem ez a rendelkezés kikerül majd az alkotmány végleges szövegéből – jelentette ki az Alkotmánybíróság elnöke a szegedi Móra Ferenc Kollégiumban tartott előadásán, szerdán este.

A Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete (SZTEP) és a Móra Ferenc Kollégium által szervezett rendezvényen Paczolay Péter hangsúlyozta: az, hogy az Alkotmánybíróság – a benyújtott tervezet alapján – a költségvetéssel, adókkal, vámokkal, járulékokkal és illetékekkel kapcsolatban továbbra is csak bizonyos alapjogok tekintetében járhat el ellentmondásban van az alkotmánytervezet költségvetést tartalmazó cikkével. Hiába határozzák meg az költségvetési hiány maximális szintjét, ha Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja ennek a rendelkezésnek a betartását. A parlamenti többség mindez alapján úgy fogadhat el alkotmányellenes költségvetést, hogy nem kell tartania az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozatától. Az AB elnöke ugyanakkor üdvözölte azt a tervet, mely szerint a jövőben már nem kezdeményezheti bárki a törvények alkotmányossági felülvizsgálatát.
A taláros testület vezetője a Fidesz-KDNP által hétfőn beterjesztett alkotmánytervezettel kapcsolatban kifejtette: az államszervezeti rész – az Alkotmánybíróságra vonatkozó cikkek kivételével – nem tér el számottevően a jelenlegi alkotmányban meghatározott rendelkezésektől, az alapvető jogok tekintetében azonban változások figyelhetőek meg. „A preambulum megfogalmazása körül pedig nagy vita várható” – tette hozzá Paczolay Péter, aki bízik benne, hogy a hétfőn beterjesztett alkotmányszöveg még korántsem végleges, és a zárószavazás előtt több ponton is módosulni fog.

Az AB elnöke az alkotmányozás időtartalmával kapcsolatos kérdésre válaszolva kifejtette: nem lehet pontosan meghatározni egy jó alkotmány elkészítésének időtartamát. Az USA alaptörvényét például három hónap alatt fogadták el, és a mai napig hatályban van. Ezzel szemben a német weimari köztársaság alkotmánya annak ellenére is gyorsan megbukott, hogy megalkotását komoly előkészítő munka előzte meg, melyben olyan kiváló jogtudósok is részt vettek, mint Max Weber vagy Carl Schmitt. Paczolay Péter ugyanakkor hangsúlyozta: leginkább azt sérelmezi, hogy az alkotmányozásra szánt időt nem koncepcionálisan használták fel, az elképzelések gyakran változtak, így nem volt lehetőség az egyes kérdések alapos megtárgyalására.
Az új alkotmány legitimitását firtató kérdésre válaszolva Paczolay Péter kijelentette: az országgyűlési képviselők kétharmadával elfogadott alkotmány legitimnek tekinthető, bár az ellenzék negatív hozzáállása valóban problémákat okozhat. Az Alkotmánybíróság elnöke hozzátette: van igazság abban, hogy egy sikeres népszavazás minden szempontból támadhatatlanná tenné az alkotmány szövegét.


Hallgassa meg Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével készült hanganyagunkat!

Gömbicz Nándor

Kommentek

Közélet

Sokallják a bor árát, ezért a fesztivál helyett trafikban veszik meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szempont a minőség, de nem minden áron – véli a Szegedi Borfesztivál közönségének egy része.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már több mint 540 kilométeren van árvízvédelmi készültség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Tisza vízgyűjtőjén a hét első három napján területi átlagban is igen jelentős csapadék hullott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Díjakat osztottak a szegedi építésügyi konferencián

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az egykori szegedi városi főmérnökről elnevezett elismerést ezúttal négyen kapták.

Tovább olvasom

Aktuál