Közélet

Majdnem a teljes önkormányzati rendszer csődközelben van

Majdnem a teljes önkormányzati rendszer csődközelben van

2011. március 11., péntek
Majdnem a teljes önkormányzati rendszer csődközelben van

Nem egy-egy önkormányzati típusra jellemző a csőd előtti vagy csődközeli helyzet, hanem majdhogynem a teljes önkormányzati rendszerre; ezen belül is a megyei önkormányzatok vannak a legnagyobb gondban, egyharmaduk komoly problémákkal küzd – nyilatkozta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában pénteken reggel.

A politikus szerint az előző kormány bosszúhadjárata éppen a megyékre összpontosult, nem véletlenül van rendkívül nehéz helyzetben Pest megye sem – derült ki a beszélgetésből.

Tállai András

úgy látja: Pest megye esetében elkerülhetetlen a csődbe jutott önkormányzatokra vonatkozó törvény és az ezzel járó adósságrendezési eljárás alkalmazása. "Pest megye tipikus példája és bizonyítéka annak, hogy a magyar önkormányzati rendszer hova jutott azzal a gondolkodással, amelyet az előző kormány, a szocialisták képviseltek" – szögezte le Tállai András. Az államtitkár hozzátette: hiba lenne Pest megyét úgy kezelni, mint ahol most felszínre jött egy probléma, amit tűzoltással elkezdenének megoldani – összességében, globálisan kell nézni a megye helyzetét. Természetesen számukra is nyújt lehetőséget az önkormányzatok megsegítésére most létrehozott pályáztatási rendszer, a megye élni is fog ezzel a lehetőséggel; a pályázatuk napokon belül, talán elsőként érkezik majd meg a Belügyminisztériumhoz – mondta Tállai András. “Azonban azt is látni kell, hogy az a jogi eljárás, amely a csődbe jutott önkormányzatokra vonatkozik, tehát az 1996. évi huszonötös törvény, azaz az adósságrendezési eljárás, Pest-megye vonatkozásában elkerülhetetlen. Ez pedig egy teljesen más pénzügyi és jogi helyzet, teljesen más megítélés alá esik a pályázat elbírálásánál” - érvelt az államtitkár. Hozzátette: komplex módon próbálják meg a megye helyzetét rendezni, nem titkolt iránymutatási szándékkal a többi önkormányzat felé, hogy miként szeretné kihúzni a bajból a kormányzat a többi, kisebb problémával küzdő önkormányzatot is. “Nem egy-egy, tűzoltószerű beavatkozással szeretnénk a gondokat orvosolni” - hangzott az interjúban. Idén harmincegy milliárd forintot különített el a kormányzat a költségvetésben az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok megsegítésére; pályázni – az eddigiektől eltérően – idén három alkalommal lehet – derült ki a beszélgetésből. “Több éven át működő rendszert vált az idén működésbe lépő szisztéma. Két forrást egybevontunk és megháromszoroztuk, mert sokkal nagyobb a baj az önkormányzatoknál, mint amit az előző kormányok eddig elismertek” - szögezte le Tállai András. Megváltoztatták a pályáztatás szabályait is: egyszerűbbé és a problémára fókuszálóvá tették a pályáztatási rendszert – tette hozzá. Az új szisztéma célja a helyhatóságok által felhalmozott számlatartozások rendezése – csakis a napi működéshez köthető közüzemi és az ellátottak élelmezési számláiból adódó, hatvan napon túli – lényegében az elmúlt év végéig teljesített – számlák jöhetnek szóba. A politikus hangsúlyozta: egyszeri támogatásról van szó, ezzel szeretnénk idén rendezni a helyzetet, hogy e tekintetben is tiszta lappal induljanak az önkormányzatok. "Nem egy-egy önkormányzati típusra jellemző ez a csőd előtti, csődközeli helyzet, hanem majdhogynem a teljes önkormányzati rendszerre, de azon belül a legsúlyosabb a helyzet a megyei önkormányzatoknál; általában a megyék egyharmada van nagyon nehéz helyzetben, általában azok, amelyek a legtöbb feladatot látták és legtöbb intézményt tartottak fent" – fogalmazott a politikus. A megyei önkormányzatok esetében ugyanis – amelyek most külön forrásokra pályázhatnak – folyamatosan elvonták a központi támogatásokat, a terheiket viszont növelték – mondta Tállai András, megjegyezve: egy megyei önkormányzat nem választhat akkor, ha egy települési önkormányzat nem vállal tovább egy szolgáltatást és átadja a megyének. A megye azt köteles átvenni a törvény értelmében. És az elmúlt években ez volt a jellemző – tette hozzá a politikus. “Azért van nevesítve most a megyei önkormányzat – nem véletlen Pest megye sorsa sem - , hiszen a tizenkilenc megyére vonatkozott a kormányzat bosszúhadjárata, és egyszerűen a megyei önkormányzatok vannak most már tarthatatlan helyzetben, persze, a sok kis önkormányzat mellett” - szögezte le az államtitkár, aki szerint a korábban jól és ügyesen gazdálkodó megyék is eljutottak oda, hogy 2011-ben már hiánnyal kellett tervezni a büdzséjüket. Az ő eddigi sikerük titka az is volt, hogy jó időben kötvényt bocsátottak ki, illetve időben meghozták a racionális és népszerűtlen döntéseket is - hangzott a nyilatkozatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.