Sport

Az FK egy lépéssel közelebb a felsőházhoz + FOTÓK

Az FK egy lépéssel közelebb a felsőházhoz + FOTÓK

2011. március 13., vasárnap
Az FK egy lépéssel közelebb a felsőházhoz + FOTÓK
A megye II. osztály Homokháti csoportjában az FK 1899 Szeged a felsőházi rájátszásért küzd, amihez bizony győzelmeken át vezet az út. A hétvégén az első lépést már megtette a kék-fekete alakulat, hiszen nem engedtek a papírformából, s magabiztosan váltották ponttá fölényüket Zákányszéken. Mintegy 30 fő vendégszurkoló kísérte el az FK 1899 Szegedet az idénynyitó mérkőzésre. Örömmel láthatták, hogy minden hadra fogható játékos ott melegít a kezdés előtt. Bizakodásukat tovább fokozta, hogy már a találkozó első perceiben egyértelműen látszott a két csapat közti különbség. A kék-feketék vették magukhoz a kezdeményezést, a labdabirtoklási arány magasan feléjük billentette a mérleg nyelvét. Többször kerültek helyzetbe, de a gól váratott magára. A lelkesen, sportszerűen küzdő hazaiak, becsülettel állták a vendég rohamokat, egészen az első félidő derekáig. Ekkor beindult az FK-henger és kettő perc leforgása alatt tudtukra adták a Szegediek, hogy miért érkeztek a falujukba. A szegedi szimpatizánsok már kezdték azt gondolni, hogy kedvenceik gólfesztivált rendeznek. Azonban ez nem így lett. Szinte a semmiből szépített a "Záki". Ez talán megfogta az FK-t, mert alaposan visszavettek a tempóból. A második játékrészre sem változott gyökeresen a játék képe. Az FK irányított, de nem tudta feltörni az egy emberként védekező ellenfelét. A mezőnyfölényét végül a lefújás előtt sikerült gólra váltani. Ahogy a mondás tartja, "A győzelmet nem kell magyarázni". Erről a mérkőzésről sem lehet sokat elmondani. A más-más célokért küzdő együttesek találkozóján megérdemelt vendéggyőzelem született az ultrák legnagyobb örömére. Sümeghy, az "új fiú" pedig góllal mutatkozott be. A megye II. osztály Homokháti csoportjának 16. fordulójában:Zákányszék – FK 1899 Szeged 1-3 (1-2). Zákányszék, 100 néző. Vezette: Király. Zákányszék: Otott K. - Seress, Szabó, Papp, Soós, Jójárt (Erdélyi 81'), Farkas Cs. (Molnár 75'), Tóth (Tanács G 61'), Honti, Tanács R., Farkas Z (Szűcs 46'). Játékos-edző: Szabó Zsolt. FK 1899 Szeged: Brunczvik - Imre, Meszes, Dervaderics, Dóra, Kálmán (Lednitzky 86'), Sümeghy, Ács (Túróczi 67'), Turján, Nagy V., Herczeg (Bakó 59'). Vezetőedző: Hüvös Gábor. Megbízott játékos-edző: Dóra János. Gólszerzők: Farkas Z. illetve Dóra (2), Sümeghy. Sárga lap: Herczeg, Meszes, Ács, Turján. Dóra János: "Egy percig sem volt kétséges a győzelmünk, magabiztosan múltuk felül ellenfelünket. Csak rajtunk múlott, hogy mekkora gólkülönbséggel húzzuk be a mérkőzést. Sajnos azonban a helyzetkihasználásunkkal nem vagyok maradéktalanul elégedett. A csapatomnak gratulálok a győzelemhez!"Ifjúsági mérkőzésen: Zákányszék - FK 1899 Szeged 0-1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.